Október 3-án a Love letters című felolvasószínházi sorozat nyitja a 2019/2020-as évad premierjeinek sorát.
MTI
2019.09.16, 19:18
Megosztom a cikket
Október 3-án a Love letters című felolvasószínházi sorozat nyitja a 2019/2020-as évad premierjeinek sorát.
Az egész éven átívelő, rendhagyó felolvasóest-sorozat különlegessége, hogy minden előadást más páros ad elő. A színmű egy férfi és egy nő gyermekkortól a halálig tartó, viszontagságokkal teli kapcsolatát mutatja be a levelezésükön keresztül – áll a színház közleményében. Mint írják, Magyarországon először a Centrál Színházban szólal meg a mű a szerző, A. R. Gurney eredeti szándékai szerint: a leveleket más-más színészpáros olvassa fel minden alkalommal, így mindegyik előadás egyszeri és megismételhetetlen lesz. Október 3-án Básti Juli és Stohl András nyitja a 14 részes sorozatot.
Mint írják,
novemberben Ujj Mészáros Károly a Mi történt Vegasban című darabot állítja színpadra Balsai Móni, László Zsolt és Rada Bálint szereplésével.
Puskás Tamás, a Centrál Színház igazgatója Fotó: MW
A mű története szerint a pályakezdő újságíró azt a feladatot kapja, hogy ellenőrizze egy világklasszis író dokumentarista esszéjében lévő adatokat. A magazin főszerkesztőnője végül nehéz döntés előtt áll, választania kell, hogy a művészetet vagy a szigorú tényeket helyezze előtérbe, mivel a cikkben egyre több tényről derül ki, hogy nem felel meg a valóságnak. A darabban a három szereplő gondolatébresztő és humoros összecsapását követheti nyomon a néző – áll az ismertetőben.
Decemberben Neil Simon átiratában és Burt Bacharach zenéjével a Legénylakás című vígjátékot tűzi műsorra a színház Puskás Tamás rendezésében,
Tompos Kátya, Stohl András és Papp János főszereplésével. Az előadásban a társulat új tagja, Fehér Tibor is színpadra lép.
Márciusban Básti Julit és Borbély Alexandrát láthatja a közönség Tracy Letts amerikai író Mary Page Marlowe/ Egy élet című darabjában, Puskás Tamás rendezésében.
Az Augusztus Oklahomában szerzőjének legújabb darabja egy asszony életét villantja fel 11 képben.
A Centrál Színház a 2018/2019-es évadban összesen 495 előadást tartott, amelyek látogatottsága 100,63 százalékos volt, a teljes nézőszám így meghaladta a 162 ezret – áll a közleményben.
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!
Ne maradjon le a Világgazdaság híreiről, olvassa őket mindennap!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.