BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Meghosszabbítanák az M1-es metrót

A tömegközlekedés és a kerékpárosok lehetnek a következő években a közlekedésfejlesztések nyertesei a fővárosban a most nyilvánosságra hozott szakmai koncepció szerint. A projektlista élén a millenniumi földalatti felújítása és meghosszabbítása szerepel, de jöhet a dugódíj is.

A következő hetekben lehet véleményezni a főváros 2030-ig tartó közlekedési koncepcióját, amelynek csak egyetlen pontja a fővárosi dugódíj bevezetése, ám eddig a legnagyobb hangsúlyt kapta. Bár ma minden nagyvárosnak jól felfogott érdeke lenne, hogy rendelkezzen átfogó fejlesztési tervvel, valójában a korábban Balázs Mór-tervre keresztelt anyag elkészítését nagy részben az Európai Unió ambicionálta.

A koncepció azzal számol, hogy

már 2030-ig számottevően csökkenthető – a városban megtett utaskilométerek 42 százalékáról 30 százalékára – a személygépkocsi-közlekedés súlya, miközben nő a közösségi, a gyalogos és a kerékpáros közlekedés aránya.

Forrás: MTI / Máthé Zoltán

A fejlesztési terv összesen 143 projektet sorol fel mintegy 4160 milliárd forint értékben, ami a magyar GDP 11-12 százaléka, jó esetben a beruházások harmadára lehet forrást találni a következő másfél évtizedben – vagyis ez valóban csak egy szakmai lista.

A vizsgált projektek közül a szakmai javaslat egyértelműen az elővárosi vasúti projekteket – ide sorolhatók a HÉV-ek is – tartja a legfontosabbnak.

A szakmai lista élén a főváros alatti vasúti alagút építése állna a Déli és a Nyugati pályaudvar között – ezzel megteremtenék a főváros vasúti átjárhatóságát, ami a fővárosi közlekedési rendszer része lenne. Ám ez még messze nem konkrét projekt, inkább a jövőbe vesző koncepció. A konkrét, már modellezett projektek közül a legfontosabb és jóval reálisabb az M1-es metróvonal (millenniumi földalatti) korszerűsítése és meghosszabbítása észak felé, az M3-as metró káposztásmegyeri meghosszabbítása, valamint a fogaskerekű teljes felújítása.

A teljes cikk a Világgazdaság csütörtöki számában olvasható

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.