BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az elektromos járgányok átalakítják a városi közlekedést

A különféle elektromos hajtású, egy-, két-, sőt többkerekű, könnyű járművek már Budapest utcáin is megjelentek, ugyanakkor még hiányzik az átfogó szabályozás, amely ezekre a jelenleg besorolhatatlan státusú járgányokra is figyelemmel van – írja keddi számában a Magyar Nemzet.

A lap cikkében arra hívja fel a figyelmet, hogy Budapest sem kerüli el, hogy közlekedése a világ nagyvárosaihoz hasonlóan átalakuljon. Megjelentek a könnyű elektromos járművek, amelyek – szabályosan vagy szabálytalanul – minden használható felületet a birtokukba vesznek. Használóik a közlekedési dugóban is akadálytalanul, ráadásul a környezet szennyezése nélkül tudnak közlekedni. De van még egy fontos szabadság, amit ezek a könnyen bérelhető járművek biztosítanak: a közlekedő maga szabja meg, hogy hol kapcsolódik a közösségi közlekedési eszközökhöz.

Ennek hatása van a mindennapi közlekedésre is, feloldódnak azok a határok, amelyek korábban mereven elválasztották az autósokat, a kerékpárosokat és a gyalogosokat.

A KRESZ szerint közúti közlekedésre alkalmas járművek – úgymint a kerékpár, az elektromos kerékpár vagy az elektromos robogók – helyzete egyértelműbb és jobban körülhatárolható.

Utóbbiak közül két járműmegosztó szolgáltatása közül lehet választani Budapesten. Emellett három autó-, két roller- és két kerékpármegosztó van jelen a piacon.

Tóth Tamás, a Lime elektromos rollermegosztó magyarországi képviselője, Igaz Eszter, a Donkey Republic közbringa kommunikációs és marketing koordinátora, Michaletzky Bálint, a GreenGo autómegosztó ügyvezetője, Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes, Sáreczky Richárd, a MOL Limo autómegosztó ügyvezető igazgazója és Nemesdy Ervin, a BKK Zrt. vezérigazgatója az első budapesti mobilitási pont megnyitóján a Szent Gellért téren idén május 10-én
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A kétkerekű, szinte bárhol szabadon leállítható bérjárművek felelősségteljes használatához kell még némi tanulóidő – mutatott rá Tóth-Báló Tamás, az Ogre&co elektromosrobogó-megosztó vezetője a lapnak nyilatkozva.

Kifejtette: tapasztalataik szerint a bérlők egy része sajnos úgy gondolja, hogy egy rövid távon bérelt járművel bármit meg lehet tenni. Különösen érthetetlennek nevezte, hogy sokan a védőfelszerelés nélküli közlekedést is megkockáztatják. Megjegyezte, hogy erre az attitűdre készülve az Ogre&co már az induláskor közzé tett egy etikai kódexet, amelyet az ügyfélnek kötelezően el kell fogadnia a regisztráció során.

A vállalkozó szerint égetően szükség van egy átfogó jogszabályra, amely az újonnan megjelent könnyű járművek, a bérjárműrendszerek, az elektromos gépjárművek térnyerésére reagál.

Egy ilyen jogszabályban tisztázni lehetne a fogalmakat (hova sorolhatók a 20-25 kilométeres sebességre képes egykerekű szállítóeszközök vagy az elektromos gördeszkák), le lehetne fektetni azokat a játékszabályokat, amelyek az ilyen járművek üzemben tartóira vonatkoznak.

Tóth-Báló Tamás meggyőződése szerint a tudatosításnak, tudatformálásnak is alapvető szerepe jut abban, hogy a scooter-geddon (a robogók armageddonja) ne a közlekedési káoszt fokozza, hanem a magasabb életminőséget szolgálja a nagyvárosban.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.