A GLS Hungary az utóbbi időben rákapcsolt a GLS-automaták telepítésére, ugyanis jelezte, hogy a március eleji mintegy 200-ról mostanra 500-ra növelte az országszerte elérhető csomagautomatái számát. Így országszerte már több mint 1500 átadóponttal rendelkezik a társaság, amely – közleménye szerint – a bővítéssel az ingázóknak is kedvezne. Csomagautomatái már nem csak a nagyvárosokban érhetők el, a legtöbb helyszínen a nap 24 órájában működnek, tehát 

a csomagok munkába menet és hazafelé is átvehetők, illetve feladhatók.

 

GLS automata
Fotó: Shutterstock

Követni kell az ügyfelek igényeit

A cég stratégiája mögött az áll, hogy bár a hazai lakosság többsége ma is a háztól házig csomagküldést részesíti előnyben, de a felmérések és a piaci szereplők szerint nő azok száma, akik szívesen használják a csomagautomatákat. Ezért a csomaglogisztikai szolgáltatók ebbe az irányba is bővítik kínálatukat. A GLS minden csomagot célba kíván juttatni a feladása utáni munkanapon, ami igaz az automatákra is, de ennek érdekében a társaság a forgalmas helyszíneken folyamatosan bővíti tárolói kapacitását.

 

A több mint 2200 futár mellett az egy csomagirányító központból, 87 depóból és több mint 1500 átadópontból álló hálózatával a GLS Hungary Magyarország országos lefedettséget biztosít. A Budapest mellett Alsónémediben működő központ nemzetközi csomagirányítóként, a GLS kelet-európai régiójának központjaként is szolgál.