Közel 150 tétel, 100 millió forintot meghaladó összkikiáltási ár, a 20. és 21. század nagy klasszikusai: az Abigail Galéria és Aukciósház legközelebbi aukcióján kalapács alá kerül többek között Aba-Novák Vilmos Olaszországban készült Térzene II. című műve mellett Csók István 1912-es, Párizsban készült csendélete és Rippl-Rónai József Csónakázás egy belgiumi tavon című, 1901-ben Belgiumban festett műve is. 

Hajdú Katalin, a galéria tulajdonosa elmondta, hogy az online árverés nem új keletű a műtárgy-kereskedelemben, a pandémia okozta kényszerűség a világ összes galériájában és aukciósházában véglegesen meghonosította ezt az értékesítési formát, itthon azonban eddig a mostanihoz hasonló nagy értékű műkincseket még nem lehetett megszerezni.

Abigail Galéria
Rippl-Rónai József Csónakázás egy belgiumi tavon című műve.
Fotó: Abigail Galéria

A mostani online aukción a legdrágább műtárgy a Térzene II. című festmény, kikiáltási ára 14 millió forint, becsértéke 30–40 millió forint között van. A mű majdnem kétméteres változata a Magyar Nemzeti Galéria tulajdonában van. Hajdú Katalin arról is beszélt, hogy a jelenlegi egyáltalán nincs hatással a hazai műkincspiacra. 

A történelem során a legnagyobb magángyűjtemények a válságok, háborúk idején jöttek létre. A gyűjtők választását elsősorban a pénzügyi lehetőségeik határozzák meg. Fontosak a művészi-esztétikai, érzelmi szempontok is, hogy szubjektív módon szeressék az alkotást, de nem elhanyagolhatók a befektetési szempontok sem, hiszen a műtárgy rövid és középtávon értékmegőrző, közép- és hosszú távon pedig jelentős értéknövelő

– jelentette ki a tulajdonos, aki hozzátette, manapság elsősorban a 20. század második felében készült alkotások érdeklik a gyűjtőket, de rendkívül népszerűek lettek a 2000 után készült műtárgyak is.

Milliós tételek és József Attila aláírása a Hereditas aukcióján

A Hereditas Antikvárium decemberi nagyaukcióján licitálókkal teli terem előtt Semmelweis Ignác levele 15 millió forintért, Kazinczy verskézirata 7 millió forintért, Arany verse 2 millióért, József Attila dedikált kötete 1,8 millió forintért kelt el.