A forint éve az idei, január eleje óta 2,5 százalékkal értékelődött fel a hazai fizetőeszköz az euróval szemben úgy, hogy közben az euróindex idei mérlege is pluszt mutat.
A héten a 313-as szint alá is benézett az euró-forint kurzus, ami csaknem egyéves rekord. Ugyan a forinterősödés hátterében nemzetközi tényezők is állnak, mégis országspecifikus a jelenség: a régiós versenytárs, a korona és a zloty nagyjából az év elején elért szinteken áll, míg a lej 2 százalékos gyengülésen van túl. Tavaly nyáron a fejlődő és feltörekvő piaci devizák komolyabb átértékelődésen estek át, ekkor a forint 6 százalékot vesztett értékéből az euróval szemben. Ez egyrészt a világgazdasági növekedés lassulására és az Egyesült Államok monetáris szigorítására adott egyszeri reakció, másrészt a török és argentin devizaválság következménye. Volt tehát honnan drágulni, a forintárfolyam pedig visszatért az átértékelődés előtti szintekre.
A felértékelődés hátterében külső és belső tényezők is állnak. A külső tényezők közül a legfontosabb, hogy az Európai Központi Bank (EKB) az euróövezeti konjunktúra-időszak végére reagálva kitolta az első lehetséges kamatemelés időpontját 2020-ra, valamint további lazításként beindítja TLTRO-programjának harmadik ütemét. Az óceán túlpartján pedig a Fed jelezte: az idén már vélhetően nem emel kamatot, mérlegének leépítését pedig először csak lassítja, szeptemberben szünetelteti. E két tényezőnek két okból van hatása a hazai devizára. Egyrészt a Fed szigorítási ciklusának leállása (kisebb részben a kínai–amerikai kereskedelmi feszültség oldódása) növelte a piac étvágyát magasabb hozamot kínáló, ám kockázatosabb eszközök, köztük például a fejlődő piaci devizák iránt. Másrészt pedig – és ez már a belső tényezővel is összefügg – a nagy jegybankok óvatosabb hangnemével egy időben elhárult annak a kockázata, hogy tovább nő a monetáris széttartás hazánk és a nyugati gazdaságok között.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) sokáig kitartott az ultralaza kondíciók mellett, ami az EKB közelgő szigorításának fényében gyengítette a forintot. Az idei első negyedévben azonban gyökeres változás következett be a kommunikációban. Az MNB folyamatosan azt hangsúlyozta, hogy a hazai inflációs folyamatokat tekintik prioritásnak, így amennyiben az a célszintnél stabilizálódik, nem késlekednek a szigorítással. A fordulat akkor következett be, amikor Nagy Márton, az MNB alelnöke január derekán egy konferencián kijelentette: a jegybank felkészült a szigorítás megkezdésére, ha a maginflációs trendek ezt szükségessé teszik. A piac ezt akkor úgy értelmezte, hogy akár már az első negyedévben megindulhat a monetáris politika normalizálása, aminek további táptalajt adott az, hogy februárra az infláció 3,1, a maginfláció 3,5 százalékra gyorsult, azaz bőven a 2 százalékos jegybanki cél fölé.
A befektetők tehát elkezdték beárazni az idei szigorítást, miközben az EKB és a Fed kamatemeléseiben egyre kevesebben hittek. A szakértők többsége szerint is idejük lenne már a szigorúbb kondícióknak, lévén a magyar reálkamatszint az egyik legalacsonyabb a fejlődő és feltörekvő piacokon. A monetáris kondíciók normalizálására való spekuláció pedig egyelőre felülírja a forintgyengülés felé ható tényezőket: az általános világgazdasági lassulást, a német konjunktúra-időszak végét, a hazai folyó fizetésimérleg-többlet lassú, de fokozatos apadását, valamint a geopolitikai kockázatokat is.
