BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megállt a zuhanás az okostelefonoknál

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Fordulatot hozott az idei harmadik negyedév az okostelefonok piacán, ismét növekedést mértek az értékesítésben, a gyártók között pedig élesedik a verseny az első pozícióért.

A harmadik negyedévben 358,3 millió okostelefont értékesítettek a gyártók az IDC előzetes adatai szerint, ez 0,8 százalékos bővülés az egy évvel korábbihoz képest. Bár a növekedés minimális, mégis fontos üzenet lehet az iparág számára, ugyanis az elmúlt hét negyedév folyamatos csökkenése tört meg a július–szeptemberi eredményeknek köszönhetően. „Az, hogy a szektor a makrogazdasági kihívások ellenére ismét növekedési pályára állt, az ellenálló képességét és a mobiltelefonok iránti folyamatos igényt mutatja. A verseny egészen elképesztő. A Huawei továbbra is hatalmas üzleteket köt Kínában, az Apple sokak várakozásai ellenére erős eredményeket hozott az érett piacokon. Ami pedig talán a legfontosabb: most fordult elő első alkalommal, hogy az öt legnagyobb gyártó együttes piaci részesedése meghaladta a 70 százalékot. Az iparág és a meghatározó szereplők köre ugyan még mindig változik, de látszik, hogy erősen konszolidálódik a piac” – mondta Ryan Reith, az IDC Worldwide Mobile Device Trackers programjának alelnöke.

A feltörekvő piacok közül látványos fejlődést lehetett tapasztalni Indiában, ahol a harmadik negyedévben 46,6 millió okostelefont adtak el, ez 9,3 százalékos éves szintű növekedés. Kínában tovább erősödött a helyi márkák szerepe, és a globális trendekhez hasonlóan ott is nőtt a legnagyobb piaci szereplők összesített piaci részesedése. A távol-keleti országban a gyártók értékesítésének felfutását az is segítette, hogy sok e-kereskedő már a harmadik negyedévben megkezdte a készletek felhalmozását a november 11-i szinglik napja akcióra, ami végül hatalmas rekordot hozott.

A gyártók rangsorát globális szinten továbbra is a Samsung vezeti, a dél-koreai társaság 78,2 millió okosmobilt szállított le a július–szeptemberi időszakban, ami a piaci átlagot jócskán meghaladó, 8,3 százalékos bővülés éves összevetésben. Ennek köszönhetően a 2018. harmadik negyedévi 20,3 százalékról 21,8 százalékra nőtt a piaci részesedése. Az időszak igazi nagy nyertese a Huawei volt, az amerikai tiltólista és a számos piacon tapasztalható nehézségek ellenére 28,2 százalékkal tudta növelni forgalmát az egy évvel korábbihoz képest, ebben jelentős szerepet játszott a kínai eladások felfutása. A vállalat egyébként most már egyértelműen nem a második hely megtartásáért küzd, hanem célba vette a gyártói rangsor első pozícióját, a teljes piac 18,6 százalékát tudhatta magáénak a harmadik negyedévben.

Stabil időszakot tudhat maga mögött az Apple. Az amerikai cég értékesítése lényegében stagnált, ami az elmúlt időszak folyamatos zuhanása után tulajdonképpen jó eredménynek nevezhető. Nagy kérdés a társaság esetében, hogy a hagyományosan erős karácsonyi időszakban sikerül-e végre növekedést felmutatnia. A negyedik és az ötödik pozícióban egyaránt egy-egy kínai gyártó, a Xiaomi és az OPPO található, az előbbi cég különösen jó eredményeket ért el a július–szeptemberi időszakban Indiában.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.