Stabil maradhat a globális olajpiac

Egy éve még kiválóak voltak az olajipar kilátásai, egy hordó nyersolaj 70 dollárba került, a Kínában már terjedő koronavírus-hírek sem riadóztatták még a befektetőket. Februárban azonban egyre többen ismerték fel, hogy a globálisan terjedő új vírus, valamint az emberi élet és egészség védelmében elrendelt utazási korlátozások óriá­si csapást mérnek a közlekedésre és a turizmusra, ezért a kőolaj forgalma drasztikusan esni fog.

A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) február 15-én tette közzé ma már meglehetősen visszafogottnak tűnő előrejelzését, amely szerint éves szinten 2011 óta nem látott mértékben, napi 325 ezer hordóval 825 ezer hordóra csökken az olajkereslet növekedése. Azt pedig már tényként állapították meg, hogy az akkor még a járvány első számú fészkének számító Kínában 20 százalékkal zsugorodott a kereslet.

A jelentés a viszály almájaként hullott az olajexportáló országok közé. A március 5-re összehívott bécsi OPEC-csúcson Szaúd-Arábia vezetésével szélsebesen megegyeztek a tagországok abban, hogy a második negyedévben a korábbi napi 2,1 millió hordós termeléscsökkentést napi 1,5 millió hordóval növelik. Másnap azonban Oroszország – a 2016-ban az OPEC-tagok és a szervezeten kívül maradó termelők által az amerikai palaolaj-kitermelésre válaszul létrehozott OPEC+ együttműködést is veszélyeztetve – visszautasította az újabb mennyiségi csökkentést. A WTI hordónkénti ára az orosz lépésre – amely iparági megfigyelők szerint értelmezhető volt a Trump-kormányzat által a Rosznyeftyre kivetett februári szankcióira adott válaszként is – több mint 10 százalékkal, 41 dollár közelébe esett.

Két nappal később Szaúd-Arábia hatalmas árkedvezményekkel és termelésnöveléssel totális olajárháborút indított Oroszország ellen, de a bejelentett intézkedések ugyanúgy sújtották az amerikai kitermelőket is. Az árak újabb zuhanórepülésbe kezdtek, betetőzésként április 20-án a Brent hordónkénti ára 20 dollár alá, a WTI pedig az olajipar történetében először a negatív tartományba zuhant, és meg sem állt mínusz 37,6 dollárig. Donald Trump telefonon fenyegette meg a szaúdi koronaherceget, hogy ha a szövetségeseivel együtt nem stabilizálja a piacot, kivonja az amerikai csapatokat a monarchiából.

Mivel a következmények egy idő után minden olajtermelőt keményen sújtottak, na meg Trump kabinetje is dolgozott a megoldáson, az exportálók végül májusban az eredeti javaslatnál jóval nagyobb arányú, napi tízmillió hordós termeléscsökkentésben állapodtak meg, amelyet később 7,2 millió hordóra mérsékeltek. Az olajtermelők ma ülnek össze megvitatni a februártól érvényes szintet, és az OPEC főtitkárának tegnapi nyilatkozata szerint lehetőség nyílhat egy kétmillió hordós kitermelésnövelésre a következő hónapokban. Miután megnyugodtak a kedélyek, júniusban már a Brent és a WTI is visszakapaszkodott 40 dollár fölé, most pedig már 50 dollár körül mozognak.

A jövőre nézve néhány napja az iparág nagy öregje, Daniel Yergin, az amerikai-brit IHS Markit elnöke az al-Arabíja hírportálnak kifejtett véleményében hangsúlyozta: az olaj iránti kereslet leghamarabb év végén térhet vissza a pandémia előtti szintre. Az idén az IEA szerint is átlagosan napi 3,1 millióval maradhat el a fogyasztás a 2019-es napi százmillió hordótól, ennek a 80 százaléka a légi közlekedés számlájára írható. Az OPEC pedig napi 95,9 millió hordós kereslettel kalkulál.

A német pénzpiaci elemző, Cle­mens Schmale úgy véli: amíg a piaci szereplők tartják magukat a megállapodáshoz, stabil marad a piac. Szerinte a korábban felhalmozott, tetemes készletek miatt idén még nem ugrik meg a termelés, és az árak sem nőhetnek drámai mértékben. Az egyetlen veszély a túlzottan gyors amerikai termelésbővítés lehet, amely a 2015–2016-os válságot is kirobbantotta – tette hozzá Schmale. Egy ilyen fejleményre ugyanis azonnali válaszolna az OPEC+.

A Reuters decemberi elemzői felmérése szerint az idén 50,67 dollár lehet a Brent átlagos ára, az év végi 51,7 dollár alatt maradva. Egy hónapja még csak 49,35 dollárt jeleztek előre az elemzők.