Pillanatnyi lélegzethez jutott a dollár

Eliza Doolittle, a Pygmalion című darab hősnője ma Prágába, Budapestre vagy Varsóba utazna tiszta beszédet tanulni, és semmiképp sem Amerikába, ahol a Federal Reserve döntéshozói „nem egyszerűen csak beszélgetnek, ahelyett, hogy cselekednének, hanem arról beszélgetnek, mikor lenne a legjobb beszélgetniük az eszközvásárlásaik visszafogásáról – írta Kit Juckes, a Société Générale fő devizastratégája az amerikai jegybank legutóbbi üléséről szerdán közzétett jegyzőkönyvről. – Miközben a közép-európai jegybankok szigorításra készülnek, és a kanadai központi bank habozás nélkül belekezdett a monetáris lazítás visszafogásába, a Fed csavaros problémával szembesül, és maga is elborzad az eszközárszörnyetegektől, amelyeket a saját politikája teremtett.”

Alig lehet olyan elemzői kommentárt találni a jegyzőkönyvről, amelyik ne viccelődne Juckeshoz hasonlóan azon, ahogy a Fed megoldotta az előtte álló kommunikációs problémát, mondva is valamit, meg nem is órási eszközvásárlásai majdani lelassításáról. Az év első hónapjainak trendje a dollár erősödése és a hosszú lejáratú amerikai állampapírhozamok emelkedése volt, mert a gazdaság és az infláció felpörgésére számító befektetők azt várták: a Fed hamarosan kilép a válságüzemmódból, kevesebb kötvényt vásárol, és később kamatot is emel. Az utóbbi hetekben azonban ezek a világpiacokra is erőteljes hatást gyakorló folyamatok megtörtek, mert az amerikai munkaerőpiac a vártnál lassabban gyógyul (miközben Európa várhatóan rákapcsol). Az infláció azonban felszökött, és mindenki a Fed reakcióját figyeli. A jegyzőkönyvben azonban a bank – elkerülendő a kötvénypiac összeomlását és a dollár rakétaüzemmódba kapcsolását, amit 2013–2014-ben már megtapasztalt – csak annyit mondott, hogy egyes döntéshozói szerint az elkövetkezendő ülésein lehetséges, hogy majd el kellene kezdeni a monetáris politikai váltás kezdetéről beszélgetni. A kötvénypiaci felfordulás mint előzmény mintha bénító poszttraumás stressz szindrómába taszította volna őket – írta Ulrich Leuchtmann, a Commerzbank fő devizastratégája.

Mindenesetre a Fed-kommentár visszafordította a dollár gyengülését az euró ellenében 1,22-os szinten túl elért három hónapos mélypontról, de tegnap újra megcsúszott a zöldhasú. Hogy milyen irányt vesz, az a közép-európai devizák számára sem közömbös, hiszen tipikusan gyengülnek, amikor a dollárt erősen veszik (bár az elmúlt hetekben plusztámogatást nyertek a régióban az amerikaihoz hasonlóan meglóduló inflációtól). Leuchtmann szerint a dollárt nem az eszközvásárlás visszafogása, hanem a kamatemelési várakozások szárnyra kapása tudná felpörgetni, ez pedig 2013–2014-ben mintegy hat hónapos késéssel következett be, sőt ezúttal akár nagyobb is lehet a különbség. „A Fed-jegyzőkönyv véget vethet egyelőre a dollár gyengülésének, de túl korai egy trendfordulóhoz” – vonta le a következtetést. Juckes szerint a trükkös Fed-kommunikáció még erre sem elég, az amerikai kötvényhozamok a jelenlegi szintek környékén ragadhatnak, a dollár pedig lassú gyengülésre van ítélve. A Saxo Bank jegyzete szerint az euró erősödése mögött fontos tényező volt az európai kötvényhozamok emelkedése. Ezt az Európai Központi Bank aligha nézi jó szemmel a Capital Economics piaci elemzője, Jonas Goltermann szerint. Az amerikai hozamok emelkedése vélhetően gyorsabb lesz, mint az európaiaké, és ebből a közgazdász a dollár erősödését olvassa ki, az év végére 1,15-os szintet jósolva. Ezt támasztja alá szerinte az is, hogy a szeptemberi választáson Németországban hatalomra kerülhetnek a zöldek, ami nagyobb kormányzati költekezést hozhat az eurózónában.