Ezrével tolongtak a magyar kisvállalkozók honlapért, lezárul a pályázat
A Demján Sándor Program keretében megvalósuló Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja program második üteme a rendelkezésre álló források kimerülése miatt 2026. február 6-án 18 órakor lezárul – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Felidézték, hogy a program első, 9 milliárd forintos ütemét 2025. február 3-án indította el a kormány, kiemelkedő érdeklődés mutatkozott iránta, 6000 egyéni vállalkozó és kis cég részesült támogatásban. Erre a sikerre alapozva nyílt meg 2026. február 3-án a második ütem 1,2 milliárd forintos keretösszeggel, amelyre ismét pályázhattak a hazai mikro- és kisvállalkozások.
Az utalványrendszerű támogatás célja a vállalkozások digitális fejlődésének elősegítése: a korszerű webes jelenlét kialakítása, a közösségimédia-megjelenés fejlesztése, valamint új elemként a mesterségesintelligencia-alapú online szolgáltatások bevezetése – írták.
A tárca közölte: a program népszerűségét jól mutatja, hogy a pályázat megnyitását követő négy napon belül több mint ezer pályázat érkezett be, ezért a teljes keretösszeg rendkívül rövid idő alatt kimerült.
Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium kis- és középvállalkozások fejlesztéséért, technológiáért és védelmi iparért felelős államtitkára a közlemény szerint kiemelte: a magyar mikro- és kisvállalkozások digitális felzárkóztatása kulcskérdés a versenyképesség szempontjából. A program sikere azt mutatja, hogy a vállalkozások nyitottak a modern online eszközök és a mesterséges intelligencia alkalmazására.


