Nemzetközi gazdaság

Csipszadót fontolgatnak a britek is

Az élelmezés minőségének javítása érdekében az Egyesült Királyságnak érdemes megfontolnia adó kivetését a cukros és sós termékekre - erre tesz javaslatot a kormányzati berkekben készült, csütörtökön közzétett Nemzeti Élelmiszerstratégia. Magyarországon már majdnem tíz éve hatályos a csipszadó néven közismert népegészségügyi termékadó (neta).

A Covid-19 járvány riasztó bizonyítékát adta a túlsúlyos emberekre leselkedő többlet veszélyeknek, hiszen a járvány sok áldozatot szedett közülük, az elhízásért pedig jelentős mértékben az egészségtelen élelmiszertermékek tehetők felelőssé – idézte a Bloomberg Henry Dimblebyt, a dokumentum egyik szerzőjét.

Egyébként is évente 64 ezer ember halálában játszanak szerepet csak Angliában, évi 74 milliárd font költséget okozva az Egyesült Királyságban, ami a belföldi össztermék 3,4 százaléka.

Fotó: Shutterstock

A javasolt más módszert alkalmazna, mint az egységnyi termékre kivetett magyar neta: a nagykereskedelemben eladott, a feldolgozott élelmiszerekben, illetve a vendéglátó szektor termékeiben használt cukor kilogramjára három fontot kellene befizetni, a só esetében pedig hat fontot. Ez arra ösztönözhetné a gyártókat, hogy egészségesebb receptúrákat alkalmazzanak.

A javasolt adó évi 2,9-3,4 milliárd font bevételt jelentene az államnak, amit többek közt egészséges iskolai étkeztetésre fordítanának.

A stratégia szerint egyébként a briteknek a következő évtizedben harminc százalékkal csökkenteniük kellene a húsfogyasztást, bár különadó kivetését nem javasolja. 

 

csipszadó húsfogyasztás cukros üdítők Egyesült Királyság egészségvédelem sóadó
Kapcsolódó cikkek