Az Egyesült Államok valóban olyan fordulóponthoz érkezett, amely nagyon hasonlít az 1971-eshez. Az ötvenéves gazdasági ciklus egyértelműen működik – írja Matolcsy György jegybankelnök a Magyar Nemzeti Bank Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében.

Jelenleg az USA még összetettebb kihívásokkal találja magát szemben, mint 1971-ben. Akkoriban Japán és Németország, manapság viszont Kína és az EU a megoldásra váró feladvány központi elemei.

Mindazonáltal, ismét az Egyesült Államok szorul elsősorban megújulásra, akárcsak ötven évvel ezelőtt.

Pénzügyi politikájában Nixon helyesen járt el, amikor a dollár árfolyamának aranyhoz rögzítését megszüntette, nyitott Kína felé és elindított egy, a kormány által vezetett ipari stratégiát. Tény, hogy Japán és Németország túljutott az USA által okozott megpróbáltatásokon és a következő évtizedben, az 1980-as években még erősebb lett.

Talán határozottabb belpolitikai reformokra lett volna szükség. Lehet, hogy a külső kihívások fő megoldásait nem is a külső világban, hanem az országon belül kell keresni. Lehet, hogy az USA sikerét a kevesebb ellenségeskedés, és a több együttműködés hozza el – tette hozzá az MNB elnöke.