Nemzetközi gazdaság

Belebukott a cég elleni eljárásba a Blizzard elnöke

A Call of Duty és a World of Warcraft fejlesztőjét toxikus munkahelyi kultúra fenntartásával vádolják. Kalifornia állam eljárást is indított emiatt és a dolgozók is tiltakoztak ez ellen.

Kedden közölte a Blizzard Entertainment, hogy lemondott az elnöki pozíciójáról J Allen Brack, akit Jen Oneal és Mike Ybarra vált a pozíciójában – írja a BBC. A lemondás hátterében valószínűleg a céggel, illetve annak anyavállalatával, az Activision Blizzarddal kapcsolatban Kalifornia által indított eljárás állhat, mely a diszkriminációtól mentes foglalkoztatás megsértésével vádolja a céget. 

A Call of Duty és a World of Warcraft mögött álló fejlesztő ugyan közleményében nem említette a vádakat, ám arról beszélt, hogy az új vezetés mindent meg fog tenni, hogy  lehető legbiztonságosabb és befogadóbb munkahely legyen mindenki számára, nem, szexuális orientáció, bőrszín vagy háttér tekintetétől függetlenül.

Fotó: Shutterstock

A vádak szerint a mindössze 20 százaléknyi nőt foglalkoztató cégnél rendszeresen előfordultak olyan esetek, mint a női alkalmazottak részeg zaklatása a kollégák és  vezetők által, a panaszok lesöprése és az azokat bejelentőkkel szembeni visszacsapások. 

Mindezek hatására miután Kalifornia eljárást indított, a dolgozók július 28-án demonstratív jellegű kivonulást is tartottak a cégnél, illetve egy nyílt levelet, mely a diszkriminatív gyakorlatok javítását követelte több mint kétezren írtak alá a játékfejlesztő alkalmazottai közül.

Blizzard diszkrimináció munkahelyi kultúra Activision Blizzard
Kapcsolódó cikkek