A munkát keresők száma júliusban 1124-el 272 178-ra csökkent. Az idén mintegy 7500-zal alacsonyabb a júliusi munkanélküliek száma, mint tavaly ebben a hónapban. Ugyanakkor nőtt a szabad munkahelyek száma is. Július végén 358 152 munkalehetőséget kínáltak a vállalkozók, 2540-el többet, mint júniusban. Az egy évvel ezelőtti helyzethez viszonyítva a szabad munkahelyek száma majdnem 24 ezerrel több.

Fotó: Shutterstock

Tavaly júliusban a munkanélküliség 3,8 százalékon, 2019-ben pedig 2,7 százalékon volt.

Most a legnagyobb mértékben a munkás kategóriákban hiányzik munkaerő, kevés a munkaerő az építőiparban, a mezőgazdasági idénymunkákban, az élelmiszeriparban.

Továbbra is fennállnak a regionális különbségek. Míg az Ústí és a Morvasziléziai régiókban 5,5 százalékos a munkanélküliség, a pilseni régióban 2,9 százalék, a pardubiceiben pedig 2,3 százalék. Prágában a munkanélküliség 3 százalékon van.