A maastrichti kritériumokhoz nem szabad visszatérnie az Európai Uniónak Joseph Stiglitz Nobel-díjas közgazdász Financial Timesban közölte írása szerint.

Fotó: Felix Hörhager / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP

A jelenleg a Columbia Egyetemen oktató professzor a német választások kapcsán gondolkozott el az Európai Uniót mozgató fiskális szabályokról, tekintve, hogy Németország az egyik legnagyobb szószólója a fiskális szigornak, noha – mint arra a közgazdász rámutat – maga sem mindig tartotta be ezeket a szabályokat.

Tekintve, hogy a kontinensen az élet 2021 végére visszatérhet a normális kerékvágásba, felmerül a kérdés, hogy az állami költekezést és hitelfelvételt irányító elveknek is vissza kell-e térniük a járvány előtt megszokotthoz. A járvány mérséklése kapcsán létrehozott újraindítási alap mindenesetre abba az irányba mutat, hogy az unió képes túllépni korábbi szabályain, így például Olaszország a következő években 235 milliárd eurónyi beruházást valósíthat meg a nemzeti újjáépítési terve keretében, amire az euró bevezetése óta lassan zsugorodó olasz gazdaságnak kifejezetten szüksége is van.

A járványt követő csomag Stiglitz szerint minden tagállam számára hasznos, azonban különösen a keleti és a déli országoknak állhat érdekében erre mint precedensre és nem mint kivételre tekinteni, még ha a koronavírus kapcsán elszaladt államadósságok sokakat aggodalommal tölthetnek is el sokakat és felvethetik a kérdést, hogy fenntartható-e a régi szabályokkal történő szakítás. A közgazdász válasza egyértelmű igen, hiszen 

a GDP arányos államadósság nem csupán az adósság visszafizetésével, de a GDP növelésével is csökkenthető.

A 2008-as válság után a két megközelítés közül Európa az elsőt választotta, ami katasztrofális következményekkel járt, míg a második világháborút követően az utóbbi lehetőséget választó Egyesült Államok sikerrel járt. 

A megszorításokhoz való visszatérés figyelembe véve a kontinens előtt álló válságokat duplán szerencsétlen lenne.

Stiglitz ezután felidézi, hogy az állami költekezés növekedése az elmúlt 30 év során nem járt jelentős drágulással, sőt az Európai Központi Bank hitelességét veszélyeztette már a 2 százalékos inflációs céltól történő folyamatos elmaradás. A korábbi szabályok ráadásul nem is váltották be a stabilitási és növekedési ígéreteket, amit a 2008-as válság során bajba kerülő, a szabályokat pedig szigorúan követő Spanyolország és Írország példájával illusztrál.

A járvány emellett rámutatott, hogy mekkora szükség van beruházásokra az egészségügy vagy épp az ellenállóbb ellátási láncok terén. 

Éppen ezért a régi, hiteltelen szabályokhoz való visszatéréssel Európa óriási kockázatot vállal. 

A GDP arányos államadósság gyors csökkentése az elvárt 60 százalékos értékig – miközben annak mértéke több országban ennek a duplája – magasabb adókkal és kisebb jóléttel sújtaná a 2008-as válságot alig kiheverő generációt. 

A társadalmi kohézió minden újraindítási tervnek a létfontosságú része 

és a fiatalok és alacsony keresetűek helyzetbe hozása hosszantartó beruházásokat igényel, miközben az elégedetlenséget könnyedén kihasználhatják a populisták, ami nyilvánvaló veszélyekkel fenyegeti az európai egységet.

Európának új utakra van szüksége, aminek rugalmasabb és figyelmesebb makroökonómiai és fiskális megközelítést kell hoznia.