Az energiapiac válsága Kínát is elérte, ami jelentős problémákat okozhat a globális ellátási láncokban – olvasható a Bloomberg összeállításában. Az ország iparának egyszerre kell megküzdenie a csúcsokat ostromló földgáz és szén árakkal, az egyre nagyobb elektromosság iránti kereslettel és a Peking által életbe léptetett, a széndioxid kibocsátás csökkentését célzó szigorú korlátozásokkal.

Fotó: Kallus György / VG

Kína tartományainak közel a fele lépte túl a kormány által meghatározott célokat, így erősödik a nyomás az energiafelhasználás csökkentésére. Az érintett tartományok között van Csiangszu, Csöcsiang és Kuangtung, az ország iparának meghatározó – a teljes gazdasági kibocsátásnak pedig közel harmadát – szereplői.

A Nomura szerint az Evergrande gondjai miatt nem kap elég figyelmet ez a következő kínálati sokk, melynek hatására a cég már negatív növekedést vár erre a negyedévre. A járványt követően felpattanó gazdaság és a bányászati cégek visszafogott beruházásai hatására az energiaellátás világszerte igencsak szűkössé vált.

A gazdaság a téli hónapokban szén és földgáz hiánnyal szembesülhet, mely a háztartásokat is elérheti. Az ország ugyan volt már, hogy a téli hónapokban arra kényszerült, hogy korlátozza az energiafelhasználást, ám most ehhez magas árak is társulnak. A szén ára újabb és újabb csúcsokat ér el, miután a bányabiztonsági és szennyezési előírások visszafogják a belföldi termelést, miközben továbbra is tilos a legnagyobb szénexportőr Ausztráliától beszerezni a nyersanyagot. A földgáz iránti globális kereslet Európától Ázsiáig licitversenybe kergeti a gyorsan ürülő készletek újratöltéséért küzdő országokat. 

Az energiaigény korábbi téli felpörgéseit az ország dízelgenerátorok beüzemelésével pótolta, ám az új politikák ezt is korlátozzák. Az évi 9 milliárd dollárnyi alumíniumot előállító Yunnan Aluminum kénytelen volt termelését korlátozni, ahogy a Nikkei információi szerint a Tesla és az Apple beszállítói is leállásra kényszerültek, ám az iPhone-okat előállító Foxconn gyárai üzemelnek.

Számos kisebb vállalat is jelezte a felé, hogy korlátozni kényszerül működését, melyek ugyan kevésbé érdekesek a nyugati befektetők számára, ám az általuk előállított alapanyagok hiánya a multinacionális nagyvállalatok nyereségét és termelékenységét is csökkentheti. Az energiafelhasználás megzabolázása így az amúgy is egyre jobban szétszakadó globális ellátási láncok további szakadását eredményezheti.

Az év első felében 12,7 százalékkal bővülő kínai gazdaság irányítói ráadásul hajlandóak lehetnek a második félévben alacsonyabb növekedést is elfogadni a kibocsátási célok elérése érdekében, hiszen az ország éves szinten 6 százalékos növekedéssel számol.