Újabb történelmi csúcsra emelkedett a földgáz tőzsdei ára pénteken Európában.

A legnagyobb európai gáztőzsde, a holland TTF novemberi határidős jegyzésében a földgáz ezer köbméterenként 1197 dollárba, azaz megawattóraként 100 euróba került eddigi napi maximumán.

Fotó: Sergei Supimsky / AFP

Szeptemberben a legközelebbi határidős jegyzésekben még 759 dollár volt az átlagár.

Január óta ötszörösére nőttek a földgázárak a holland TTF-n, ezen belül is szeptemberben drasztikus volt az emelkedés, gyakorlatilag megduplázódott az ár. A földgáz árának emelkedése felfelé hajtja az elektromos energia árát a fűtési szezon közeledtével, miközben Európában a gáztározók töltöttségének szintje az átlagosnál is alacsonyabb.

Európa, miközben nem érkezik elengedő földgáz sem vezetéken keresztül, sem cseppfolyósított formában, kénytelen árversenybe bocsátkozni az elsőrangú ázsiai piacokkal a cseppfolyósított gázért.

Az S&P Global Platts amerikai pénzügyi szolgáltató vállalat által szolgáltatott adatok szerint Ázsiában a cseppfolyósított földgáz japán és koreai referenciaértéke (JKM) csütörtök este további 39 dollárral 1100 dollárra nőtt ezer köbméterenként. Az európai kereskedés pénteki nyitásakor ez automatikusan újabb történelmi csúcsokra tolta fel a gázárakat.

Brutális rezsinövekedésből marad ki Magyarország

Elszállt a gázár több uniós országban, miután későn léptek, s nyár elején kivártak tárolóik feltöltésével, azt gondolva, csökkenni fognak az árak. Magyarország időben lépett, biztonsággal vághat neki a télnek, s a rezsiszámla növekedésének veszélye sem áll fenn.