Az európai gázárak a keddi csúcshoz képest 15 százalékkal, megawattóránként 141 euróra estek vissza csütörtökön annak ellenére, hogy immár egymást követő harmadik napja kelet felé áramlott a gáz az Oroszországot Németországgal összekötő Jamal vezetéken. (A szállítás iránya attól függ, hogy melyik irányú gáztovábbításra van nagyobb megrendelés.) Közben a Gazprom gázzal tölti fel az Északi Áramlat-2-őt; a két cső egyikével már végeztek, az már elérte az üzemi nyomást – idézte az Interfax Alekszej Millert, a cég vezérigazgatóját. A második most dolgoznak, az Miller szerint az év végére fel lesz töltve. 

Fotó: Alexander Zemlianichenko / Getty Images

Az Északi Áramlat-2 építését szeptemberben fejezték be, de egyelőre nem kapta meg az illetékes német hatóságtól a működési engedélyt. Moszkva azt reméli, hogy ez is megtörténik idővel, hangsúlyozta a héten Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője. Az üzemeltető kész megfelelni minden követelménynek, tette hozzá, és kiemelte, hogy az engedélyezésnek nem szabadna politikai kérdéssé válnia.

Oroszországot és a Gazpromot sokan azzal vádolják, hogy az Északi Áramlat-2 engedélyének kicsikarása miatt nem növelte a gázszállítást Európának; ezt Moszkva vehemensen tagadja. A Reuters beszámolója szerint azt két nagy német felhasználó is megerősítette, hogy a Gazprom most is teljesíti minden, szerződésben vállalt kötelezettségét. Vlagyimir Putyin elnök szerint az számára az lenne a megoldás, hogy hosszú távú megállapodást köt a céggel, ha stabil ellátást akar rögzített áron.

A földgáz árának csökkenéséhez egyébként az is hozzájárult, hogy enyhül a kereslet, mivel a héten legalább tíz, cseppfolyósított földgázt szállító tankert átirányítottak Ázsiából Európába – közülük egy nigériai és két amerikai szállítmányt az Indiai-óceánról fordítottak nyugat felé. Bár további szállítások is várhatóak, ez azonban csak a gáz mennyiségét tekintve jelent könnyebbséget, a költségeket illetően nem, a cseppfolyósított gáz ára ugyanis az év eleje óta 600 százalékkal emelkedett, és nincs megállás.