BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Perlik a Modernát, amiért másolhatta az oltás alapját jelentő technológiát

Szabadalmi pert indított a Moderna ellen két biotechnológiai vállalat.

Szabadalmi pert indított a Moderna ellen két biotechnológiai vállalat, az Arbutus Biopharma és a Genevant Sciences. A nagy vakcinagyártó engedély nélkül használta technológiájukat a több milliárd dolláros oltóanyag kifejlesztéséhez a gyógyszeripari cégek szerint. Az Arbutus és a Genevant keresetükben kijelentették, hogy a Moderna megsértette a lipid nanorészecskés technológiára vonatkozó szabadalmukat, amely kulcsfontosságú volt a Moderna mRNS-oltóanyagának kifejlesztésében. A hírek enyhe negatív reakciót  eredményeztek az amerikai tőzsdén, 2 százalékkal csökkentek a vállalat részvényei.

Fotó: FANATIC STUDIO/GARY WATERS/SCIEN / AFP

A 10 éves biotechnológiai vállalat – amely a pandémia előtt egyetlen terméket sem forgalmazott –

előrejelzései szerint 2022-ben a koronavírus-oltóanyag-eladásaik meghaladják a 19 milliárd dollárt.

Ha megnyerik a pert, az Arbutus és a Genevant – korábbi arbutusi tudósok vezette cég – jogdíjként követelhetik ezen bevétel egy részét.

A keresetet azután indították, hogy a szövetségi fellebbviteli bíróság decemberben elutasította a Moderna kifogását az Arbutus tulajdonában lévő szabadalmak ellen. A bíróság szerint az Arbutus szabadalmai – amelyek a vakcinákban használt technológiára vonatkozhatnak – érvényesek, mivel az érintett tudomány korábban nem volt ismert.

Az Arbutus és a Genevant nem kíván beavatkozni a Moderna Covid-19 vakcinájának értékesítésébe, gyártásába vagy terjesztésébe – írja az Arbutus közleményében William Collier vezérigazgató.

Mindazonáltal méltányos ellentételezést kérünk, amiért a Moderna a nagy erőfeszítéssel és költségekkel fejlesztett szabadalmaztatott technológiánkat használta, amely nélkül meg sem született volna a vakcinája – tette hozzá az igazgató.

Ez azonban csupán egyike annak a két nagy horderejű jogi harcnak, amellyel a gyártó szembesült a kevesebb mint egy év alatt kifejlesztett oltóanyaga miatt. Korábban már szabadalmi vitába keveredett az amerikai szövetségi kormánnyal, miután tagadta azokat az állításokat, miszerint az Országos Egészségügyi Intézet (NIH) három tudósa a vakcina feltalálói között volt. A kormány kutatói 2020 januárjában a Modernával együttműködve fejlesztették ki a vakcina kulcsfontosságú tüskeprotein-technológiáját.

Emellett a vállalat milliárdos szövetségi támogatást kapott a fejlesztésre és a gyártási kapacitás növelésére. Bár a cég elismerte a NIH hozzájárulását, ugyanakkor állításai szerint saját kutatói találták fel a technológiát. A NIH három tudósa így elesne a jövedelmező szabadalmi díjaktól, és maga a kormány is veszítene befolyásából. Tavaly decemberben a Moderna közölte, hogy inkább felfüggeszti vitáját a kormánnyal „nehogy bármi is elterelje figyelmét az omicron-változat elleni küzdelemben”.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.