BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A PayPal is beintett Oroszországnak

Újabb nyugati vállalat vonult ki az országból.

Leállította pénzforgalmi szolgáltatásait Oroszországban a PayPal – írja a Reuters. A szolgáltatást biztosító PayPal Holdings – számos pénzügyi, technológiai, autóipari és egyéb vállalathoz hasonlóan – az ukrajnai orosz invázióra hivatkozva hozta meg a döntést.

„A PayPal elítéli Oroszországot az ukrajnai katonai agresszió miatt” – írta közleményében Dan Schulman, a PayPal ügyvezetője.

Fotó: Shutterstock

Bár a vállalat egy ideig a pénzfelvételt még lehetővé teszi, de múlt hét szerda óta nem fogad új felhasználókat Oroszországból.

Az ukrán kormány korábban felszólította a PayPalt, hogy állítsa le szolgáltatásait Oroszországban. A cég múlt pénteken bejelentette, hogy már 150 millió dollár értékű adományt gyűjtött Ukrajna számára.

Az ukrajnai orosz invázióra válaszként adott nemzetközi szankciók részeként hét orosz bankot tiltottak ki a nemzetközi bankközi forgalom biztosításában kulcsszerepet játszó SWIFT-rendszerből, valamint a Mastercard is blokkolja a külföldre irányuló tranzakciókat.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.