Lefelé módosította globális növekedési előrejelzését az IMF, mivel a magas élelmiszer- és energiaárak nyomás alatt tartják a törékeny gazdaságokat – közölte a szervezet élén álló Kristalina Georgieva csütörtökön a Reuters szerint.

Az IMF és a Világbank jövő heti találkozóját beharangozó beszédében elmondta, hogy a szervezet 143, a globális gazdasági kibocsátás összesen 86 százalékát ország kilátásait rontotta. 

Azonban a legtöbb gazdaság így is pozitív növekedésre lehet képes.

Georgieva már korábban is figyelmeztetett az Ukrajnában zajló háború által okozott globális sokkhatásra, miközben a legtöbb ország még a továbbra is tomboló koronavírus-járvány hatásait sem heverte ki.

Egyszerűen mondva egy válságra épülő válsággal nézünk szembe

– fogalmazott a vezető a Carnegie Nemzetközi Béke Alapítvány számára Washingtonban tartott beszédében. A növekedés lefelé, az fölfelé módosul, az emberek jövedelme csökken, miközben a nehézségek  nőnek.

Fotó: DANIEL LEAL / AFP

Blokkokra eshet szét a világ

Az IMF új gazdasági előrejelzéseit azonban csak kedden hozza nyilvánosságra, ám az infláció a korábban vártnál tartósan magasabb szintje nyilvánvaló veszélyeket jelent számos gazdaságra. Georgieva nem hozott nyilvánosságra pontos becslést a globális gazdaság növekedésével kapcsolatban, ám korábban a szervezet januári 4,4 százalékos bővülést váró előrejelzésénél lassabb növekedést már említett. A becslés már így is 0,5 százalékos csökkenésen ment keresztül az ellátási láncok problémái miatt.

A kilátások azóta jelentősen romlottak, 

főként a háború miatt, de az infláció, a monetáris szigorítás és a gyakori, széles körű lezárások Kínában tovább tetézik a bajt, újabb szűk keresztmetszeteket hozva létre a globális gazdaságban. Georgieva figyelmeztetett a globális gazdaság széttöredezésével kapcsolatos komoly bonyodalmakra, melyek eltérő kereskedelmi és technológiai szabványokhoz, pénzügyi rendszerekhez és tartalékvalutákhoz vezethetnek a különböző geopolitikai blokkokban.

Hasonló gondolatokat fogalmazott meg Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter szerdán, amikor a bipoláris világgazdasággal kapcsolatos aggodalmainak adott hangot. Georgieva szerint 

ez jelenti a legnagyobb veszélyt a második világháborút követő, Egyesült Államok által vezetett gazdasági rendre, 

melyet olyan, a háború után létrehozott szervezetek, mint az IMF vagy a Világbank kormányoznak.

Leginkább ismét a szegények járhatnak rosszul

Egy ilyen tektonikus változás fájdalmas átállási költségekkel járhat szerinte, s a változás az ellátási láncokat, a kutatás-fejlesztést, a termelési hálózatokat egyaránt sértené, így azokat újra kellene építeni. Ennek a súlyát főként a szegény országok és a szegény emberek viselhetik. Ez a változás más most is érinti a világ képességét az ukrajnai háború vagy a koronavírus-járvány okozta válságok megoldására, és veszélyezteti az együttműködést a klímaváltozással és más kihívásokkal szemben.

Az élelmiszer-biztonság is komoly aggodalmakra ad okot, miután az ukrán, orosz és fehérorosz gabona- és műtrágyaellátás akadozása már most is nyomást helyez a leggyengébb országokra. Az élelmiszer-ellátást biztosító multilateriális lépések nélkül számos országban következhet éhínség, nyomor és társadalmi elégedetlenség.