Szergej Lavrov szerint a nyugati országok nem adják fel arra irányuló törekvéseiket, hogy a volt Szovjetunió tagországait egymásnak ugrasszák azzal, hogy félremagyarázzák a történelmet. Az orosz külügyminiszter a nagyköveteknek tartott eligazításon azt mondta: Németország épp most írja úja a II. Világháború történetét, úgy, hogy közben rehabilitálja a Harmadik Birodalmat. A Berlinbe építendő új világháborús dokumentációs központ nemrég elfogadott terveiből az látszik, hogy a német kormány szeretné elkendőzni a náci Németország bűneit – állította Lavrov.

Az orosz külügyminiszter legutóbb akkor kavart főnöke számára is kellemetlenül nagy vihart, amikor azt állította, hogy Hitler zsidó volt. Ezért a megjegyzésért végül maga Vlagyimir Putyin kért bocsánatot Izraeltől.

A pénteki külügyminisztériumi ülésen Lavrov hangsúlyozta: a Nyugat totális háborút indított Oroszország ellen. Megvádolta az Oroszországgal szemben "barátságtalan" nyugati országokat, hogy betiltják az orosz írók, zeneszerzők műveit, tiltólistára teszik az orosz kulturális élet képviselőit. 

Washington és szövetségesei megduplázzák, megtriplázzák, megnégyszerezik erőfeszítéseiket, hogy elnyomják az országunkat

– közölte Lavrov, aki szerint a nyugat minden eszközzel azon van, hogy eltörölje Oroszországot. 

Russia Foreign Ministry Constituent Entities Heads Council
Szergej Lavrov szerint a Nyugat totális háborút indított Oroszország ellen. 
Fotó: Sputnik via AFP

 

Az orosz külügyminiszter az RT Arabic-nak azt nyilatkozta a nyugati vezetőkről, hogy felsőbbrendűségi érzésük, tévedhetetlenségükbe vetett hibás hitük, valamint üldözési mániájuk vezeti a döntéseiket. Lavrov az interjúban örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy Ázsia, Afrika és Latin-Amerika több országa sem enged a nyugati ultimátumoknak.

Szergej Lavrov szerint a Nyugat

elfogadhatatlan lépést tett a konfliktus elmérgesítésére

amikor úgy döntött, hogy olyan rakétákat ad Ukrajnának, amelyekkel orosz területre is el lehet lőni.

VG Podcast: Oroszország úgy cserélgeti a stratégiáját, mint más a zokniját

A február 24-én kitört orosz–ukrán háború immár a negyedik hónapjába lépett. Moszkva ez idő alatt már a harmadik stratégiai átrendeződésen is túl van, a kezdeti törekvéseket pedig jelentősen visszafogták. Miközben a háború elején még nácitlanításról és demilitarizálásról beszéltek az orosz médiában, addig ma már egy felszabadító műveletről van szó, ami a Donbasz régióra terjed ki.