Európa hosszú ideje energiaéhséggel küzd: a kontinens energiafelhasználása jelentősen meghaladja azt a mennyiséget, amelyet saját maga ki tud termelni, emiatt jelenleg nem csupán a gazdasági fejlődés, de a puszta napi működés is energiaimportot tesz szükségessé – számol be róla a Mandineren publikált írásában Mernyei Ákos, a Miniszterelnökség miniszteri biztosa.

A szakpolitikus kiemelte, hogy az Európai Bizottság javaslata két fő pilléren nyugszik:

az első a gázellátás diverzifikálása, a második pedig az energiahatékonyság és a megújuló energiaforrások arányának növelése.

Bár Mernyei szerint mindkét irányba érdemes lépéseket tenni, az EB mostani javaslata azonban nem oldja meg a jelenlegi problémákta. Felhívta a figyelmet arra, hogy az LNG infrastruktúra rugalmasságban nem összemérhető a hagyományos, csővezetékes szállítással.

Az LNG-re vonatkozó elem tehát a jelen formájában nem tűnik megvalósíthatónak, de legalábbi erősen problematikus

 – vélekedett a miniszteri biztos.

Fotó: Koen van Weel / AFP

A szakpolitikus kihangsúlyozta azt is, hogy az olaj, a földgáz és a villamosenergia-rendszer egy nagy, összefüggő dinamikus struktúrát alkot, amelyben bármely elemet érintő változás, beavatkozás a másik két részt is megmozdítja és befolyásolja.

Nem vitás, hogy az energiaellátás diverzifikálása alapvető fontosságú, amelyben Magyarország jelentős lépéseket is tett az elmúlt évtizedben

– emelte ki Mernyei Ákos. Elmondta, hogy Szlovénia kivételével minden szomszédos ország felé kiépültek a kétirányú szállításra alkalmas földgázszállító vezetékek.

A megújuló energiaforrások kapcsán a szakértő rámutatott arra is, hogy egyes elemek (például a vagy a széleneriga) időjárásfüggőek is, emiatt kell, hogy legyen az ország energiamixében más forrás is. Erre hozta fel példaként az atomenergiát, amelyet klímasemlegesség szempontjából tiszta energiaforrásként jelölt meg.

A miniszteri biztos elemző írása teljes terjedelemben a Mandiner oldalán olvashstó el.