Leonyid Fedun a Lukoil egyik legnagyobb részvényese és vezetője az RBC számára írt vezércikkben osztotta meg elképzeléseit az orosz olajipar kilátásival kapcsolatban. Mint írja a különleges műveletekre adott nyugati reakciók a jegybanki tartalékok befagyasztásától a szankciókon át kevés jóval kecsegtettek, de 

három hónappal az események kezdete után már le lehet vonni a következtetéseket és felvázolni az olajipar jövőjével és fejlődésével kapcsolatos lehetőségeket.

Az üzletember először a szektor fejlődésének alakulását vizsgálta meg, melynek gyökerei a 2000-es évek elejéig vezethetőek vissza. Ekkoriban az orosz szénhidrogén-termelés gyors növekedésnek indult, ám ez hozott magával problémákat is, melyek közül a "holland betegség" néven ismert jelenséget emelte ki. Ez a növekvő devizabevételek hatására erősödő fizetőeszköz és az ennek hatására a belföldi termelés versenyképességének romlását írja le.

The Priobski oil field in Khanty-Mansi Autonomous Area. (Photo by Subbotin Sergey / Sputnik / Sputnik via AFP)
Fotó: Subbotin Sergey / Sputnik via AFP

Erre egy elég hagyományos megoldást alkalmazott Moszkva, az úgynevezett költségvetési szabályt, mely szerint az olajbevételek felét a deviza és aranytartalék valamint a nemzeti befektetési alap részére továbbították. Így az olajtársaságok bevételei a következőképpen oszlottak meg: 40 százalék a társaságoknál maradt és a költségeket fedezte valamint a társaságok nyereségét biztosította, 30 százalék ment az ország költségvetésébe és 30 százalék a devizatartalékba.

Az utóbbiról kiderült, hogy ezek tulajdonképpen az amerikai Fed és az Európai Központi Bank felé fennálló hitelkövetelések, melyeket azonban ezek a szervezetek nem kívánnak betartani.

Spartak Moscowís owner and Lukoil vice-president Leonid Fedun reacts after his team won the Russian cup final football match between Spartak Moscow and Dynamo Moscow at the Luzhniki stadium on May 29, 2022. (Photo by Kirill KUDRYAVTSEV / AFP)
Fotó: KIRILL KUDRYAVTSEV / AFP

Ez elsőként a Bretton Woods-ot követő pénzügyi rendszert kérdőjelezi meg. A fedezetlen szuverén adósság kibocsátásával a központok árukat és nyersanyagokat vásároltak a fejlődő országoktól, mondván ez a csere abszolút megbízható és sérthetetlen. A fejlődő gazdaságokat bátorították is közben, hogy tartalékaikat a központok adósságaiból építsék fel. Ám Irán, Venezuela és újabban Oroszország példája azt bizonyítja, hogy a pénzügyi biztonság politikai döntésektől függ, ezért tektonikus változásokra kell számítani a globális pénzügyi rendszerben.

Fedun szerint 

bár nyilvánvaló, hogy a sokmilliárd dollár devizatartalékkal rendelkező országok átállása évtizedes folyamat lehet, a változás elkezdődött, és furcsa lenne, ha Oroszország nem állna ezen folyamat élére aktívan.

Másodjára a vezető szerint az a kérdés is felmerül, hogy van-e értelme a dinamikus növekedéshez szükségesnél többet termelni és exportálni. A jövőbeli fejlődést jobban segíti a tartalékok kitermelés nélküli megtartása, mint kétséges fizetési kötelezettségek felhalmozása, melyek könnyen veszíthetnek értékükből úgy, hogy arra az országnak nincs ráhatása.

Éppen ezért felmerül a kérdése annak is, hogy valóban szükség van-e napi 10 millió hordónyi orosz olajat kitermelni, amikor 7-8 millió hordónyi is fedezi a vállalatok és a költségvetés bevételeit. 

Mi a jobb, kérdezi Fedun, 10 hordót eladni 50 dollárért, vagy hetet 80 dollárért? 

Érdemes-e a válság előtti export szintjét fenntartani, ha ehhez 30 vagy 40 százalékos diszkont szükséges? Ráadásul a vásárlók is igyekeznek vámokkal intézményesíteni a kialakult kedvezményes árszintet.

Ebben a helyzetben rendkívül fontos az OPEC+ megállapodások, hiszen csak az arab termelők képesek a kieső orosz export részleges pótlására. Éppen ezért a kínálati oldal koordinálása bölcs dolog lehet, mivel idővel az olajigény nő és az infrastruktúra fejlődése kelet felé ismét lehetőséget nyújt majd az orosz terelés fokozására.

Az iráni tapasztalatok is fontosak lehetnek a totális szankciók túlélése kapcsán, és a fő tanulság, hogy Oroszország súlya a piacon jóval nagyobb, mint a perzsa országé, ezért az orosz olajipar számára a barter megállapodások jóval kevésbé kedvezőek. Ehelyett a logisztikai problémákra érdemes koncentrálni, különös tekintettel a hajók és szállítmányok biztosítása és viszontbiztosítása területére. 

A tankerek bérleti díjainak növekedése vagy a szállítmányok terén jelentkező kedvezmények is jelentős mértékben a biztosításokat is érintő szankciók eredményei.

Szintén fontos lépés emellett a nemzeti tankerek számának növelése, beleértve a folyón történő szállításra is alkalmas hajókat, melyek további, alterntív exportfolyosókat nyithatnak meg.

Végül gondolatmenetét azzal zárja Fedun, hogy a jelenlegi, extrém körülmények miatt a szektort sújtó adókat úgy kellene újragondolni, hogy nagyobb szerepet kapjon a rugalmasság megőrzése. Mivel a kutak leállítása vagy épp a termelés lehetőségének megtartása költséges, ezt az adóknak is tükröznie kell.