Tizennégy év után először emeli sajtburgerei árát a McDonald’s gyorsétteremlánc. A cég csaknem másfél évtizedig kitartott az alacsony árai mellett, de a globális hatására egyre több termékének az ellenértékét kell emelnie. 

Az infláció megette a McDonald’s egydolláros ajánlatát

A dolláros italok túlélték a 2008-as pénzügyi válságot és a járványt.

Az egyik utolsóként a legnépszerűbb termékükhöz, a sajtburgerekhez is hozzá kell nyúlniuk. Elsőként Nagy-Britanniában emelik az árat, szerda reggel arról tájékoztatták a vásárlókat, hogy 99 penny helyett 1 font 19 penny lesz a burger – tudta meg a Bloomberg

Belarus,,Vitebsk,-,October,21,,2019:,French,Fries,And,Bitten, BELARUS, VITEBSK - OCTOBER 21, 2019: French fries and bitten cheeseburger at mcdonalds
Fotó: Shutterstock

A cég a tájékoztatásában kiemelte: a legtöbb termékük ellenértéke nem változik, csak az olcsóbbak árát kell megemelni, mert már nem tudják kitermelni az előállítási költségüket. Ráadásul a meghatározott ellenérték éttermenként eltérő lehet. Hozzátették: tisztában vannak azzal, hogy az áremelés rosszul érinti a fogyasztókat, ezért is vártak ki vele az utolsó utáni pillanatig.