BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jack Ma átadná az Ant Group irányítását

A fintech óriás minden szálon igyekszik távolodni az Alibabától.

Eric Jing vezérigazgató veheti át Jack Matól az Ant Group irányítását

– írja a The Wall Street Journal. Ma a vállalat részvényeinek 50,52 százalékát birtokolja.

Szakértők szerint már évek óta fontolgatja a lépést, amelyben az is szempont, hogy távolodjanak az Alibabától. A kínai hatóságok 2020 októberében állították le a 30 százalék erejéig az Alibaba online kiskereskedelmi társaság tulajdonában álló vállalat tőzsdei bevezetését, miután a mindkét céget alapító Jack Ma Sanghajban a kínai pénzügyi felügyeletet az innováció elfojtásával vádolta meg. A vállalat piaci kapitalizációját akkor 300 milliárd dollárra becsülték. A fintech cég kényszerből pénzügyi holdingtársasággá alakulna át, ám ezt a People's Bank of China még nem hagyta jóvá, pedig szükség lenne rá a szervezeti átalakításhoz. 

Kedden az Ant Group hét felsővezetője is távozott az Alibabától.

2019 Jack Ma Awards Rural Teachers & Headmasters In China
Fotó: Wang He/Getty Images

Kínai befektetők milliói zsákolhatják hamarosan az Alibaba részvényeit

Az Alibaba kettős elsődleges jegyzésre nyújtott be kérelmet a hongkongi tőzsdének, emellett megpróbálnak a kínai szabályozó hatóság kedvében járni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.