Több külföldi állampolgárt is letartóztatott az iráni Forradalmi Gárda, mert több lezárt katonai területen is földmintákat vettek, ahol korábban rakétakísérleteket hajtottak végre – számolt be róla a Reuters az iráni állami televízió alapján.

Az iráni jelentés szerint az egyik letartóztatott személy egy lengyel tudós, Maciej Walczak, míg egy másik érintett a brit nagykövetség második legmagasabb rangú diplomatája, Giles Whitaker volt. Az őrizetbe vettek között említették még Ausztria iráni kulturális attaséjának férjét is.

A lengyel külügyminisztérium közleményében megerősítette, hogy egy elismert lengyel tudóst letartóztattak az országban, de egyéb információt nem adtak ki a személyazonosságáról. A külügyminisztérium megerősítette, hogy minden lépést megtesznek annak érdekében, hogy az illető a lehető leghamarabb visszatérhessen Lengyelországba, és minden jogi segítséget megadnak.

Iran Mark 42nd Islamic Revolution Victory Anniversary Amid COVID-19 Outbreak

Fotó: Morteza Nikoubazl/NurPhoto via Getty Images

Az iráni televízió riportjában olyan felvételek közöltek, amin Walczak és három kollégája volt látható, miközben földmintákat gyűjtenek egy közép-iráni tartományban rakétakísérletek után. A Reuters szerint Whitaker-ről és családjáról is közölt felvételeket az állami televízió, miközben egy másik régióban gyűjtenek „tiltott területen” földmintákat. A brit külügyminisztérium szóvivője szerint ugyanakkor a brit diplomata letartóztatásáról szóló hírek semmilyen mértékben sem fedik a valóságot.