A londoni kormány által bejelentett támogatások ellenére drámai és katasztrofális tél elé néznek brit ügyfeleink – mondta el Philippe Commaret, a Nagy-Britanniában is szolgáltatásokat nyújtó francia EDF (Electricité de France) energiavállalat egyik igazgatója kedden a BBC Radio 4 adónak.

Marseille,,France,-,February,08,,2019,:,The,Energy,Regulatory
Fotó: Shutterstock

A brit háztartások fele már januárra energiaszegénységbe jut

– tette hozzá. 

Commaret ezért a rádióban az energiaszámlákra kivetett áfa megszüntetése mellett érvelt. A villany- és gázszámlák emelkedése miatt az állam amúgy is nagyobb bevételhez jutott – indokolta javaslatát az igazgató. Az EDF-nek ötmillió ügyfele van az Egyesült Királyságban.

A szigetország energiahatósága, az Ofgem amúgy pénteken valószínűleg jelentősen megemeli az áram- és a gáz ársapkáját. Várhatóan egy átlagos háztartásnak a jövőben évente több mint 3500 fontot kell fizetnie az alaptarifáért az eddigi 1971 font helyett. Januárra a szakértők több mint 4000 fontra, 

áprilisra pedig már több mint 6000 fontra várják a támogatott éves tarifát.

Tavaly télen az árplafon még 1138 font volt.

Boris Johnson miniszterelnök leköszönő kormánya korábban bejelentette, hogy minden háztartás számára 400 font összegű állami energiatámogatást nyújt. Szakértők szerint azonban ez a segítség elégtelen. Johnson a további intézkedéseket utódjára akarja bízni, akinek a személyéről csak szeptember 5-én születik döntés. 

Az ellenzék követeli, hogy az állam fagyassza be a lakossági fogyasztók energiaköltségeit.

Az Egyesült Királyságban az egekbe szökő energiaköltségekkel szembesülve korábban már más közműszolgáltatók is kemény szavakkal figyelmeztettek a fogyasztókat érintő súlyos következményekre.

Szegénységbe taszítja Nagy-Britanniát a megugró rezsidíj

Idén ősszel havi 3500 angol font fölé emelkedhet, télen pedig átlépheti a 4000 fontot is a Nagy-Britanniában. Ekkora összeget a háztartások képtelenek kigazdálkodni.