Akkora az aszály Kínában, hogy negyedére apadt az ország legnagyobb tava
A Kínában tomboló aszály negyedére apasztotta az ország legnagyobb édesvizű tavát, a Csianghszi tartományban fekvő Pojang-tavat – derül ki a helyi hatóságok csütörtöki közléséből.
A legfrissebb adatok szerint a tó területe 737 négyzetkilométerre csökkent, a tartomány vízügyi hivatala szerint több mint 2200 négyzetkilométerrel kisebb, mint tavaly ilyenkor.

Bár a Pojang-tó vize rendszeresen leapad a száraz évszakban, sőt 2016-ban a víz el is tűnt a tóból, idén sokkal korábban, már augusztus 6-án elkezdődött az apadása: a hivatal szerint a mérések 1951-es feljegyzése óta ez volt a legkorábbi kezdet, a 2003 és 2021 között megfigyelt átlagot pedig 69 nappal előzte meg.
Csianghszi tartományban többfelé is vörös riasztás lépett érvénybe a rekkenő hőség miatt. Tartományszerte több mint 500 meteorológiai állomáson mértek 40 Celsius-fokot. Az előrejelzések szerint a meleg és csapadékszegény időjárás legalább szeptemberig tart.
Az aszály nem csupán Csianghsziban, hanem Kína más részein is problémát okoz, a villamos energia 80 százalékát vízerőművekkel előállító Szecsuán tartományban már a lakossági áramellátást is korlátozzák.