Nemzetközi gazdaság

Blinken szerint Kína az erő és a kényszer felé fordul a békés megoldás helyett

Kína a problémák békés megoldása helyett a kényszer és az erő alkalmazása felé mozdul el Tajvan körüli tevékenységével – mondta Antony Blinken amerikai külügyminiszter manilai sajtótájékoztatóján.

Blinken kifogásolta Kína megtorlóakcióit, és jelezte, Washington azon dolgozik, hogy biztosítsa a kommunikációs csatornák fenntartást a félreértések elkerülése érdekében.

Peking pénteken bejelentette, hogy több területen felfüggeszti az együttműködést az Egyesült Államokkal, és leállítja a párbeszédet a magas rangú katonai parancsnokok között Nancy Pelosi amerikai házelnök tajvani látogatása miatt. A pekingi külügyminisztérium továbbá azt is közölte

felfüggesztik a klímaváltozással kapcsolatos egyeztetéseket, és szüneteltetik a határokon átnyúló bűnözés és az illegális bevándorlók kitoloncolása, illetve a kábítószer-ellenes küzdelem terén folytatott együttműködést is.

Antony Blinken
Fotó: Andrew Harnik / AFP

Blinken aláhúzta: a globális ügyekben zajló együttműködés nem láthatja kárát a jelenlegi konfliktusnak. Szerinte a nemzetközi közösség jogosan várja, hogy a két ország folytassa az együttműködést a mindenki életét és megélhetését érintő kérdésekben. A klímaváltozással kapcsolatos együttműködés felfüggesztésével Peking nem az Egyesült Államokat, hanem a világot bünteti – fűzte hozzá. 

Az amerikai külügyminiszter egyúttal azt is hangsúlyozta: szeretné elmélyíteni Washington és Manila együttműködését.

Szövetségünk erős, és úgy hiszem, még erősebbé válhat

– szögezte le a tárcavezető, miután találkozott Ferdinand Marcos Fülöp-szigeteki elnökkel.

Az Egyesült Államok és a Fülöp-szigetek 1951-ben kölcsönös védelmi szerződést kötött egymással a kívülről érkező támadásokkal szemben. Marcos rámutatott: a legújabb regionális és globális konfliktusok fényében felértékelődött Manila és Washington viszonya. A június végén beiktatott államfő megjegyezte: reméli, hogy a két ország kapcsolatai tovább fejlődnek.

Elemzők szerint a Fülöp-szigetek az Egyesült Államok és Kína geopolitikai versengésének célkeresztjében áll, így Marcosnak egyensúlyoznia kell a két nagyhatalom között. Az amerikai–filippínó kapcsolatokat erősen megtépázták Rodrigo Duterte előző államfő kirohanásai Washington ellen.

 

Blinken Amerika Pelosi
Kapcsolódó cikkek