A Seychelle-szigeteki székhelyű kriptovaluta-tőzsde, a Huobi alapítója, Leon Li tárgyalásokat folytat egy sor befektetővel, hogy akár hárommilliárd dolláros értéken eladja többségi részesedését a vállalatban – írja a Bloomberg az ügyet jól ismerő, neve elhallgatását kérő forrásokra hivatkozva.

A kínai kriptomogul egy sor finanszírozóval folytatott tárgyalásokat, hogy eladja az általa majdnem egy évtizede alapított cég nagyjából 60 százalékos részesedését. 

A többek között a Tron blokklánchálózat alapítója, Justin Sun és az FTX nevű kriptotőzsde milliárdos tulajdonosa, Sam Bankman-Fried tárgyal a Huobival egy részvényátruházásról – állítják bennfentesek. A kínai üzletember a tranzakció során 2 és 3 milliárd dollár közötti értéket szeretne elérni, így az akvizíció az elmúlt évek legnagyobb felvásárlása lehet az iparágban.

A Huobi szóvivője megerősítette, hogy Li több nemzetközi intézménnyel tárgyal a részesedés eladásáról, de konkrétumokkal nem kívánt szolgálni. „Li reméli, hogy az új részvényesek erősebbek és találékonyabbak lesznek, és hogy értékelni fogják a Huobi márkát, valamint több tőkét és energiát fektetnek be a vállalat növekedésének előmozdítására” – jelentette ki a szóvivő egy, az amerikai hírügynökségnek küldött e-mailben.

A felvásárlásokkal hírbe hozott vállalatok, az FTX és a Sun, azt közölték, hogy nem folytatnak tárgyalásokat a kínai kriptomogullal az eladásról. Az egykor a világ legaktívabb bitcoinkereskedelmi platformja, a Huobi az elmúlt években kénytelen volt kivonulni Kínából, elvesztve legnagyobb felhasználói bázisát és bevételi forrását. 

Crypto,Currency,Coin,In,Leather,Wallet,On,Wide,Wood,Wooden
Fotó: Shutterstock

Li tőzsdéje megszüntette a kínai felhasználóknak nyújtott szolgáltatásokat, miután Peking tavaly illegálisnak nyilvánította a kriptotranzakciókat. A azóta felgyorsította terjeszkedését a tengerentúli piacokon, például felvásárolta a Bitex nevű latin-amerikai kriptoplatformot. Azonban terjeszkedése során jóval nagyobb riválisokkal (FTX, Binance) találta szembe magát.

A Huobi társalapítója, Leon Li, aki korábban az Oracle-nél dolgozott, a pekingi startupot gyorsan a világ legaktívabb bitcointőzsdéjévé tette azzal, hogy nulla tranzakciós díjat számolt fel. 2017-ben a kínai szabályozó hatóságok felszólították a helyi tőzsdéket, hogy ne fogadják a törvényes fizetőeszköz és a digitális pénzek közötti kereskedést – ez volt az első az olyan kijelentések sorában, amelyek az ország pénzügyi stabilitását fenyegető vélt veszélyt elfojtották. Egy 2020-as, a Bloombergnek adott interjúban Li elárulta, hogy soha nem kapott olyan hivatalos értesítést, amely megtiltotta volna neki Kína elhagyását, de úgy döntött, hogy mégsem teszi meg. Ezt azzal magyarázta, hogy tartott a kockázatoktól.

A felvásárlással hírbe hozott vállalatok közül az FTX az elmúlt hónapokban körülbelül egymilliárd dollárt költött a szegmensre, mentőövet dobva több fizetésképtelen (Voyager Digital, BlockFi) cégnek. A Tron blokklánchálózat alapítója pedig a múltban olyan kriptoeszközöket vásárolt fel, mint a Poloniex tőzsde, de egyelőre cáfolják, hogy meg akarják venni a Huobit.