A nemzetközi rend megsértésével vádolta szerdán a tajvani külügyminisztérium Kínát, miután Peking arra figyelmeztette a szigetet, hogy a kínai hadsereg térségben zajló hadgyakorlata idején nem engedhet repülőgépeket a műveletek közelébe. A tajvani minisztérium részéről leszögezték, a feszültség csökkentése érdekében kapcsolatba léptek más országokkal, egyebek közt az Egyesült Államokkal.

A tajvani vezetés azt is felrótta Kínának, hogy a sziget közelében kedden, Nancy Pelosi amerikai házelnök tajvani látogatására reagálva indított hadgyakorlata sérti Tajvan szuverenitását.

Sajtótájékoztatóján a védelmi tárca szóvivője, Szun Li-fang azt mondta, a manőver során a kínai erők tajvani területi vizekre hatoltak.

Tajpej emellett pszichológiai hadviseléssel vádolta Pekinget, és arra intette a lakosságot, hogy ne higgyen az álhíreknek.

Fotó: AFP

Nancy Pelosi szerdán találkozott több tajvani vezetővel, köztük Caj Jing-ven elnökkel is, az egyeztetések során pedig leszögezte, hogy az Egyesült Államok továbbra is elszántan védelmezi a demokráciát Tajvanon és szerte a világon.

Az elnökkel közös sajtótájékoztatóján Pelosi mindazonáltal kiállt a status quo mellett, hozzátéve azt is, hogy jóllehet Washington tiszteletben tartja az egy Kína elvét, a Tajvannal vállalt szolidaritás fontosabb, mint valaha.

Az Egyesült Államok nem hagyja magára Tajvant

– fogalmazott a házelnök.

Caj Jing-ven a maga részéről hangsúlyozta, hogy Tajvan a növekvő kínai fenyegetés ellenére sem hátrál meg, és ragaszkodik a szuverenitásához, valamint a demokratikus berendezkedéséhez.

PELOSI, Nancy; CAJ Jing-ven
Fotó: MTI / EPA / tajvani elnöki hivatal

Kína saját területének tekinti az önálló kormányzattal működő szigetet, és hevesen tiltakozott Pelosi látogatása ellen. A kínai külügyminisztérium közleményében hangsúlyozta, hogy az amerikai politikus látogatása súlyosan fenyegeti a békét és a stabilitást a Tajvani-szorosban, valamint árt a kínai–amerikai kapcsolatoknak. Ezzel párhuzamosan a kínai néphadsereg keleti régióért felelős parancsnoksága közölte, hogy különböző haderőnemek részvételével indít hadgyakorlatot Tajvantól északra, délnyugatra és északkeletre, helyi idő szerint kedden éjszaka.

Az Egyesült Államok hetedik flottája időközben a Twitteren közölte, hogy a július eleje óta a térségben tartózkodó Ronald Reagan repülőgép-hordozó jelenleg délre hajózik Tajvantól, a Fülöp-szigeteknél. Az amerikai haditengerészet által közzétett felvételeken a Ronald Reagant lehetett látni a Carl Brashear ellátóhajó oldalán.

Ezenfelül az amerikai tengerészgyalogság Tripoli nevű hajója is a térségben tartózkodik, Tajvantól keletre.

A Pentagon tagadta, hogy a hadihajók jelenléte a térségben összefüggésben állna Pelosi látogatásával.