Hiába gyorsult év elején az orosz gazdaság, a háború a második negyedévben recesszióba sodorta az országot. A Bloomberg által megkérdezett elemzők konszenzusa szerint 4,7 százalékos volt a gazdasági visszaesés az idei második negyedévben, éves összevetésben. A hivatalos adatokat pénteken este teszik közzé.

Négy évet csúszik vissza az orosz gazdaság, s a második negyedévben visszatér a 2018-as kibocsátáshoz, ugyanakkor a zsugorodása a negyedik negyedévben már lassulni fog, s a lazább monetáris politika támogatja a keresletet, de még jövőre is 2 százalékos visszaeséssel számolunk, az európai energia szankciók miatt – mondta Alekszandr Iszakov, orosz közgazdász.

Wrench,Holds,The,Russian,Ruble,,The,Idea,Of,The,Collapse
Fotó: Shutterstock

Az ukrajnai háború miatt kirótt nemzetközi szankciók megrázták az orosz külkereskedelmet, egész iparágakat bénítottak le, köztük az autógyártást. Ám a gazdaság hanyatlása korántsem oly drámai, mint amitől a moszkvai jegybank tartott. De fellendülés leghamarabb csak a jövő év második felében várható.

A válság nagyon sima pályán halad, s az orosz gazdaság a legjobb esetben is 2023 közepére éri el mélypontot – mondta Jevgenyij Szuvorov, a CentroCredit Bank vezető elemzője. 
Az Orosz Központi Bank a rubelforgalom korlátozásával és meredek kamatemelésekkel próbált úrrá lenni a káoszon. Időközben az intézkedések egy részét már visszavonta. A piac érdeklődve várja, hogy milyen prognózist ismertet pénteken Alekszej Zabotkin, a jegybank elnökhelyettese.

A jelek szerint a fiskális ösztönzés és az elmúlt hónapok monetáris lazításai tompították a nemzetközi szankciók hatását, az olajtermelés is helyreállt, s a háztartások kiadásai is a stabilizálódnak.
A nagy elemzőházak szerint most úgy tűnik, jóval puhábban landol az orosz gazdaság, mint ahogy azt a korábbi, a második negyedévre 10 százalékos visszaesést jósoló előrejelzések sugallták. Javította oroszországi kilátásait 

a JPMorgan Chase és a Citigroup, s most úgy vélik: idén 3,5 százalékkal csökken az orosz GDP.

Ám az orosz jegybank továbbra is 7 százalékos visszaesést vár a folyó negyedévben, s további csökkenést az utolsó három hónapban. 

Az Európába irányuló energiaszállításokkal kapcsolatos nézeteltérés új kockázatokat vet fel a gazdaság számára. A Nemzetközi Energiaügynökség szerint az orosz kőolajtermelés körülbelül 20 százalékkal csökken a jövő év elejére.