Már zajlik az élelmiszer-utalványok nyomtatása, amelyek személyenként 30 ezer forint értékben kerülnek borítékba – jelentette be Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium államtitkára. A kézbesítés szeptember 1-jétől indul, elsőként a fővárosi idősek kaphatják kézhez a támogatást, mivel az irányítószámok emelkedő sorrendje alapján viszi ki a posta a küldeményeket.
Az intézkedésen keresztül összesen több mint 70 milliárd forintnyi forrást osztanak szét, amelynek teljes összege utalvány formájában jut el az érintettekhez. A kormány ígérete szerint nemcsak nagyobb üzletláncokban, hanem kisebb boltokban, piacokon és őstermelőknél is felhasználhatók lesznek az 1000, 2000, 3000 és 5000 forintos címletekben kiadott papírok.
Bár sok nyugdíjas örül a segítségnek, vannak, akik szerint jobb lenne, ha közvetlen pénzbeli támogatást kapnának. Az államtitkár ugyanakkor hangsúlyozta: a cél az, hogy az idősek biztosan élelmiszerre költhessék az összeget, ezért döntöttek az utalványrendszer mellett.
A következő hetekben tehát több millió boríték indul útnak, és várhatóan szeptember végéig minden jogosult megkapja a 30 ezer forintos támogatást.
Kiderült, hogy mikor érkezik a nyugdíjasoknak az állami élelmiszer-utalvány
A kormány célzott támogatást nyújt a nyugdíjasoknak és a nyugdíjszerű ellátásban részesülőknek élelmiszer-utalvány formájában. Az érintettek hideg élelmiszereket vásárolhatnak az élelmiszer-utalvánnyal, amelyet a Magyar Posta október közepéig kézbesít.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.