Az Intel 2 milliárd dolláros tőkeinjekciót kap a SoftBank Csoporttól, ami fontos bizalmi szavazat a nehéz helyzetben lévő amerikai csipgyártónak. Emellett a technológiai vállalat az amerikai kormánnyal is tárgyal arról, hogy az Egyesült Államok részesedést szerezzen a cégben.
A SoftBank hétfőn jelentette be a részvénybefektetést, ami létfontosságú segítség az Intelnek. Az egykor világszerte meghatározó csipipari vállalat elveszítette pozícióját az elmúlt évek vezetői hibái miatt.
A részvényvásárlással a SoftBank az Intel hatodik legnagyobb befektetőjévé vált.
„Ez a stratégiai befektetés tükrözi azt meggyőződésünket, hogy a fejlett félvezetőgyártás és -ellátás tovább bővül az Egyesült Államokban, ahol az Intel kulcsszerepet játszik” – fogalmazott Szon Maszajosi, a japán SoftBank vezérigazgatója.
A SoftBank 23 dollárt fizet egy Intel-részvényért, ami kismértékű árengedmény tartalmaz a hétfői 23,66 dolláros záróárhoz képest. A befektetés új törzsrészvény-kibocsátással valósul meg, és a hétfői tőzsdei záróár alapján az Intelben közel 2 százalékos tulajdonrészt jelent – közölte a vállalat szóvivője.
A SoftBank részvényei a hírre több mint 5 százalékot estek, miközben az Intelé 5,6 százalékot emelkedett a tőzsdezárás utáni kereskedésben.
Az elmúlt napokban szárnyra kelt az a hír is, hogy az amerikai kormány is részesedést vásárolhat az Intelben, miután Donald Trump elnök és a vállalat új vezérigazgatója, Lip-Bu Tan találkoztak.
A Reuters úgy tudja, hogy a SoftBank döntése nem kapcsolódik Trumphoz, továbbá a részesedéssel a bank nem kér igazgatótanácsi helyet, és kötelezettséget sem vállal Intel-csipek vásárlására.
A Bloomberg értesülése szerint az amerikai kormányzat 10 százalék részesedést vásárolhat az Intelben. Ez a lépés az Egyesült Államokat a válságát élő csipgyártó legnagyobb részvényesévé tehetné.
Egy fehér házi tisztségviselő és más bennfentesek is azt mondták a hírügynökségnek, hogy a kormány az amerikai félvezetőipar megerősítésére és a kutatás-fejlesztés fellendítésére létrehozott Chips and Science Act keretében az Intelnek ítélt támogatások egy részét vagy egészét alakítaná részvénnyé. Az Intel 10,9 milliárd dollárnyi támogatást kaphat kereskedelmi és katonai célú csipgyártásra, továbbá legfeljebb 11 milliárd dollár hitelt is igénybe vehet a 2022-es törvény alapján. A támogatások részvényre váltása nem jelentene több pénzt az Intelnek, inkább gyorsabb ütemű forráshoz jutást.
Az Intel jelenlegi piaci értéke alapján 10 százalékos részesedés mintegy 10,5 milliárd dollárnak felel meg.
A pontos részvényarány, valamint az, hogy a tranzakció egyáltalán megvalósul-e, még nem dőlt el. Azt sem tudni egyelőre, hogy az eddig kapott kormányzati támogatások beleszámítanának-e a lehetséges részvénycsomagba.
A vállalat stagnáló eladásokkal és folyamatos veszteségekkel küzd, technológiai fölényét pedig elveszítette. Az Intel pénzügyi nehézségekkel küzd: 2024-ben 18,8 milliárd dolláros éves veszteséget könyvelt el.
Az Intel jövője régóta fejtörést okoz az Egyesült Államoknak. A cég lemaradt a világelső TSMC mögött a legfejlettebb csipek gyártásában, miközben stratégiai szempontból fontos, hogy egy amerikai vállalat is legyen a világelsők között.
Az új vezérigazgató, Lip-Bu Tan költségcsökkentésre és leépítésekre összpontosít. A vezető azt is világossá tette, hogy csak akkor bővíti gyártókapacitását, ha az ügyfelek elköteleződnek a fejlettebb gyártási technológiák használata mellett.
Ha az amerikai kormány valóban részesedést szerez az Intelben, az illeszkedne abba a mintázatba, hogy Washington egyre aktívabb szerepet vállal a stratégiai ágazatokban. A Pentagon például júliusban 400 millió dollár értékben vásárolt elsőbbségi részvényeket az MP Materials nevű amerikai ritkaföldfémgyártóban. Ezzel az amerikai védelmi minisztérium a vállalat legnagyobb – 15 százalékos részarányú – tulajdonosává vált.
Nincs vége: Trump kihirdette az újabb brutális vámot – rögtön kitört a sokk
Az amerikai elnök 100 százalékos vámot jelentett be a külföldi csipimportra, de kivételt tenne azokkal a cégekkel, amelyek az Egyesült Államokban gyártanak. Donald Trump célja az amerikai gyártás ösztönzése. Az Apple máris jelentős hazai beruházást ígért. Több ázsiai ország azonban aggodalmát fejezte ki a döntés miatt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.