A görög kormány azt tervezi, hogy októbertől a háztartások rezsiköltség-növekedésének jelentős részét kompenzálja, a kiadások fedezésére 1,1 milliárd eurót irányzott elő – írta honlapján a Kathimeriní című görög napilap szerdán.

I Don't Pay - Economic Crisis in Greece
Fotó: Alessandro Rampazzo / SOPA Images / LightRocket via Getty Images

A kiadások fedezésére előirányzott 1,1 milliárd euróból mindössze 100 millió származik a költségvetésből, a többit az energiaszektorra kivetett extraadókból teremti elő az athéni kormány.

Görögország májusban döntött úgy, hogy megadóztatja az energiavállalatok extraprofitját, így minden cég köteles 90 százalékos közterhet fizetni a tavalyi év átlagát meghaladó nyereségtöbblete után.

A lépcsőzetes kialakítású áramtámogatás a havi legfeljebb 500 kilowattórát fogyasztók esetén elérheti a megawattóránkénti 436 eurót, ami a költségnövekedés 90 százalékát fedezi 

– mondta Kósztasz Szkrékasz görög energiaügyi miniszter. Ebbe a legalacsonyabb kategóriába tartozik a háztartások 90 százaléka.

A havi 500 kilowattóránál többet fogyasztókat eközben spórolásra ösztönzik.

Azok, akik az  átlagfogyasztásukat 15 százalékkal csökkentik a tavalyi év megfelelő időszakához képest, megawattóránként 50 euróval magasabb támogatást kapnak.

A havonta 501–1000 kilowattórát fogyasztók esetén az infláció 80, míg az 1000 kilowattóra fölött fogyasztóknál a 70 százalékát fedezi az állam.

A földgáz esetén az állam az áremelkedés 50 százalékát kompenzálja.

Megbomlani látszik az egységes uniós fellépés az orosz energiahordozókkal szemben

Görögország ismét orosz gázt vásárolt: egy LNG-t szállító tartályhajó érkezett meg a görög partokhoz. Ez szembemegy az Európai Unió azon vállalásával, hogy az év végéig harmadával csökkentik az orosz gázfüggőséget. Az energiaválság egyre nehezebb helyzetbe hozza az EU-tagokat, miközben zajlik az úszó LNG-terminálok felállítása.