Befektetői cunamira számítanak a brazil focicsapatok
A minta a brit Premier League – komoly tőkebevonás, akár tőzsdei megjelenés, külföldi befektetők. Ezzel vége szakadna a brazil focit oly sokáig gúzsba kötő rossz modellnek, a rajongók uralmának a csapatok felett. A legendás focinemzet hosszú évtizedek óta küzd azzal, hogy nem tudja megtartani sztárjátékosait, náluk szinte klasszikus életpálya modell a tőkeerős, nagy európai csapatokhoz való igazolás.

A Reuters értesülései szerint az eddigi legnagyobb ügylet a ligakupa győztes Atletico Mineiro esetében hamarosan létre is jön, több tucat érdeklődővel kezdődtek meg a tárgyalások. Az ezekre rálátó forrás szerint a tőkebevonás mértéke elérheti az egymilliárd reált (kb. 200 millió dollár).
Guilherme Avila, egy brazil brókercég, az XP sport-befektetésekkel foglalkozó partnere szerint legalább tíz – egyelőre a rajongók által irányított – klubnál történhet jelentős tőkebevonás, és így tulajdonosváltás a következő két évben.
Tavaly decemberben a második divízióban vitézkedő Cruzeiro cserélt gazdát, a Real Madrid egykor legendás csatára, Ronaldo fektetett be jelentősebb összeget a klubba. A súlyos anyagi gondokkal küzdő szintén legendás riói csapat, a Botafogo volt a következő, majd őt követte városi riválisa a Vasco da Gama az idén augusztusban. A csőben van a második ligás Esporte Clube Bahia eladása
a City Football Groupnak, amely arról ismert, hogy 10 másik focicsapat mellett a Manchester Unitedben is tulajdonos.
Az utóbbit egyébként – túl azon, hogy tragikusan szerepel a bajnokságban – rengeteg kritika éri, a befektetők és a szurkolók elégedetlenek a főtulajdonos amerikai Glazer családdal. A City Football Grouppal kötendő ügyletet elsőként a brazil klub elnöke, Guilherme Bellintani jelentette be, az ügylet elérheti a 650 millió reált, ami 126,4 millió dollárnak felel meg.

A brazil meccsek közvetítési jogait a Globo tévétársaság tulajdonolja 2024-ig. A liga azonban a jövőben hasonlóan az angol, az olasz, a spanyol vagy a német mintához, különböző csomagokban értékesítené ezeket 2025-től. Arra számítanak, hogy a Globo mellett más, akár külföldi tévétársaságok is beszállnak a közvetítésekbe.
Tavaly az első ligás klubok 3,5 milliárd reál (687 millió dollár) bevételhez jutottak a közvetítési jogokból – az idén értelemzerűen a Globótól, részben pedig az Amazon Primetól. Összehasonlításképp: az angol Premier League, 2021-ben 3,9 milliárd dollár bevételt kapott
olyan médiagigászoktól, mint a Sky Sports, a BT Sport, valamint az Amazon Prime Video. A váltás első jeleként a Sao Pauló-i regionális bajnokságot – amelyre korábban a Globónak volt kizárólagos joga – tavaly szétválasztották, a helyi Record, a YouTube, az HBO Max/TNT Sports és a Globo is sugározza a meccseket.
Az új modell 30 százalékkal több bevételt hoz a közvetítési jogokból.
Egy szintén patinás klub, a 120 éve alapított riói Fluminese a BTG Pactual nevű befektetési bankot bízta meg a partnerkereséggel – egyébként az Atletico Mineirónak is ők adnak tanácsot. A Fluminese közleményben jelezte, hogy egyelőre inkább szétnéz a piacon, nem akarja elhamarkodni a tőkebevonást.
A Reutersnek nyilatkozó bankárok szerint a legnagyobb klubok közül a Corinthians és a Palmeiras tervei között a nyilvános részvénykibocsátás, a tőzsdei megjelenés is szerepel.
A viszonylag jobb pénzügyi helyzetben lévő csapatok számára logikus megoldás, hogy nem adják ki kezükből az irányítási jogokat, diverzifikáltabb tulajdonosi struktúrát részesítenek előnyben.

A liga új bajnokságot is alapított Libra néven, 13 csapattal, közük például a Flamengo, a Corinthians, a Palmeiras, a Sao Paulo vagy a Santos. A 25 csapatból álló másodosztály (Liga Forte Futebol Futebol do Brasil, LFF) aktív tárgyalásban áll az élmezőnnyel, szeretnének csatlakozni, részesedni a bevételből.
A brazil klubok bevételének mindössze 1 százaléka származik a nemzetközi közvetítési jogokból. Ez az arány a Premier League-ben 48 százalék, a spanyol La Ligában 44 százalék.
Az XP elemzése szerint jövőre a brazil csapatok ebből származó árbevétele 200 milliárd reálra (39 millió dollárra) emelkedhet, de még így is csak 5 százalékra emelkedne a részarány a teljes bevételből.

A KPMG elemzése határtalan távlatokat nyit: várakozásaik szerint a tavalyi 1,3 milliárd dolláros teljes árbevételről egészen 5 milliárdig lehetne feltornázni a brazil focibizniszt. A multi egyébként a második legnagyobb szurkolói bázissal rendelkező klub, a Corinthians tanácsadója.
„Ha a brazil foci GDP-arányos bevételei elérnék a brit vagy a spanyol szintet, az éves árbevétel a négyszeresére emelkedhetne”
– állítják. Ezzel egyébként megfordulhatna az az évtizedes trend is, hogy a legtehetségesebb brazil fiatalok nyugati, európai klubokhoz szerződnek. Az XP becslései szerint egy brazil játékos átlagos átigazolási díja tavaly 12,9 millió euróra csökkent a 2018-as 19,2 millióról. A spanyol ligában az átlagos átigazolási díj 35,7 millió euró.


