Nemzetközi gazdaság

Jövőre már az oroszok szerint is csökkenhet a gáz ára

Erről árulkodik a költségvetési terv, 2025-re már jóval kevesebb lesz az átlagár az előrejelzés szerint.

A jövő évre vonatkozó orosz költségvetési tervezet azzal számol, hogy a következő három évben (2023–2025) évi 125,2 milliárd köbméterre csökken a földgázexport az idei évre várt 142 milliárd köbméterről, amely 31 százalékkal kisebb a tavalyinál – közölte a TASZSZ orosz hírügynökség szerdán. 

Fotó: Alexander Nemenov / AFP

A költségvetési terv előrejelzése szerint az idei gáztermelés 10,5 százalékkal, 683 milliárd köbméterre esik, 2023-ban a termelés tovább csökken, 670,2 milliárd köbméterre, majd fokozatosan emelkedik, 2024-ben 690,2 milliárd köbméterre, 2025-ben pedig 704,9 milliárd köbméterre bővül.

Továbbra is a hazai tarifák a legalacsonyabbak az EU-ban

Augusztusban az európai modellezett háztartások közül a budapesti fizette ki a második legkönnyebben a rezsijét, holott egy éve még a középmezőnyben volt a lakosság teherbíró képességét szemléltető mutató alapján.

A gázexport szerződéses átlagára az idén várhatóan 691,2 dollár lesz ezer köbméterenként, jóval meghaladva a tavalyi 274,3 dollárt. Jövőre az átlagár 592,2 dollár, 2024-ben 477,1 dollár, 2025-ben pedig 400,1 dollár lesz ezer köbméterenként a költségvetési tervezet szerint.

 

 

Értesüljön a gazdasági hírekről első kézből! Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Kapcsolódó cikkek