Nemzetközi gazdaság

Berobbantották az örmény gazdaságot a sorozás elől menekülő oroszok

Annyian érkeztek a sorozás elől a szomszédos országba, hogy kilőttek a lakásárak. Már Gyumriban is megfizethetetlenek az ingatlanok. Közben viszont a GDP-növekedés óriásit ugrott.

Komoly fejvakarást okoz Örményországnak az országba özönlő oroszok áradata. Miközben ugyanis az érkezők szinte megfojtják az ingatlanpiacot és miattuk minden drágul, közben új munkahelyeket is teremtenek, az örmény gazdaságot pedig gyakorlatilag berobbantották az elmúlt hónapokban.  

Fotó: Karen Minasyan / AFP

Mint ismert: több száz ezer orosz állampolgár hagyta el hazáját azóta, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök elrendelte a részleges mozgósítást. Sokan nem akarnak azonban Ukrajnában harcolni, emiatt úgy döntöttek, inkább elmenekülnek. Rengetegen vették Finnország, Törökország és Kazahsztán felé az irányt, ahogy Örményország is kedvelt célponttá vált. Még úgy is, hogy közben a repülőjegyek ára az egekbe szökött. 

Nagy a tülekedés a moszkvai repülőtéren, aranyáron lehet már csak felszállni az Isztambulba induló gépekre

Minden Oroszországból induló gépre elkeltek a jegyek, már az ár sem számít a menekülőknek.

A Moscow Times riportja szerint, aki időben kapcsolt, kétezer dollárért tudott jegyet szerezni magának, de nem sokkal később már ötezer dollárra nőtt egy jegy ára Jerevánba. 

A hárommilliós ország már most megérzi a nem várt vendégek hatását: idén eddig közel 400 ezer orosz érkezett Örményországba. Már jóval a mozgósítás előtt is sokan vándoroltak az országba és bár többségük nem maradt – innen Európába utaztak elsősorban – így is jelentős hatást gyakorolnak a helyi gazdaságra.

Ez elsősorban az ingatlanpiacon érezhető. Jerevánban, de az orosz határhoz közeli nagyvárosban, Gyumriban is kilőttek az ingatlanárak:

több mint 20 százalékos emelkedést regisztráltak alig néhány hónap alatt, de a bérleti díjak is az egekbe szöktek. 

A fővárosban ugyanis több lakásból is elkezdték kilakoltatni a szegényebb családokat, hogy a lakásokba az oroszokat tudjanak beköltöztetni, jelentősen megemelt árakon. 

Az újonnan érkezők – akik ráadásul a módosabb oroszok közül kerülnek ki, mert nekik van pénzük repülőjegyre – növelték az inflációt is, hiszen óriási keresletet generáltak. 

Unusual,Architecture,Of,A,Residential,Building,In,Yerevan,With,A
Fotó: Shutterstock

A bevándorlók természetesen nem csak negatív hatással jártak, hiszen számos orosz cég is ide tette át a székhelyét, azaz értelmiségiek is érkeztek jelentős számban. Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) adatai szerint az örmény gazdaság ennek hatására berobbant, a korábbi 4,5 százalékos növekedés helyett immár 8 százalékos növekedést várnak 2022-ben.

Az azeri–örmény összecsapások újabb kihívás elé állítják Moszkvát

Az szerint feltétlenül abba kell hagyni az ellenségeskedést Hegyi-Karabahban.

Az oroszok új munkahelyeket is teremtenek: sorra nyitják a bárokat, kávézókat és iskolákat is, nemcsak a már említett nagyvárosokban, hanem Örményország hegyvidéki részein is. Nagyon sok bevándorlónak van számítástechnikai jártassága, ahogy építészek, mérnökök is szép számmal érkeztek Jerevánba. Ők mind nagy hasznot jelentenek az örmény gazdaságnak, hiszen nem várható, hogy a háború miatt rövid időn belül hazatérnek. 

 

 

 

 

 

bevándorlók orosz-ukrán háború infláció menekültáradat Örményország ingatlanpiac
Kapcsolódó cikkek