Már rég nem érdemes kutatni, milyen távú rekordot döntenek a romániai termelői áradatok, az ebből a szempontból értelmezhető mezőt az éves index rég elhagyta, és az árak augusztusban is folytatták az immár 21 hónapja tartó szakadatlan emelkedést. 

Financial,Trader,Analysing,Stock,Market,Data,On,Computer,Screen. Financial trader analysing stock market data on computer screen. Financial trader analysing stock market data on computer screen.
Fotó: Shutterstock

Igaz, a mostani változás szinte csak kozmetikainak tűnik a korábbiakhoz képest: a ráta keleti szomszédunkban ezúttal kevesebb, mint egy százalékponttal mászott feljebb, 52,99 százalékra.

A megfigyelők már egy ideje minden régiós árindex adatban elkeseredetten keresik annak a jeleit, hátha a tavaly óta rendületlenül emelkedő eléri végre a csúcsot. Az új román adatba nem érdemes ilyen jelet látni, sőt az árindex adatok a jelen helyzetben általában kevés útmutatóval szolgálnak, ugyanis természetszerűleg a múltbeli helyzetet rögzítik, a jövőt pedig az európai energiaellátási bizonytalanság ködén áttekintve lehetne csak kifürkészni.

A friss romániai adatok is világosan tükrözik, min fordul a dolog.

A bányászat árai egy év alatt 92,6 százalékkal lettek magasabbak, miközben az energiaellátás árai megháromszorozódtak egy év alatt. A drágább energia természetesen egyetlen szektort sem hagyott érintetlenül, a feldolgozóipar egészében 22,4 százalék az éves drágulás. 

Furcsa mód az utóbbi árai júliushoz képest 1,8 százalékkal csökkentek, holott az energiaárak ezidő alatt 10,3 százalékkal még tovább emelkedtek. Minden bizonnyal fokozódik a feszültség azokban a szektorokban, amelyek lemaradtak az áremelésekben, különös például, hogy a nyomtatott média éves áremelkedése mindössze 6,3 százalék, miközben a papíriparé 33,8 százalék. 

Miközben az élelmiszerek termelői árai 29 százalékkal híztak, a textiliparban mindössze 8,4, a bőriparban 7,8, a ruhaiparban 6,3 százalék az éves emelkedés, az alapvető gyógyszeripari termékekben 4,4 százalék. A későbbiekben derül ki, nem robban-e ki ezekben az ágazatokban is a költségfeszültség. 

Cikkek