Több mint 410 kilométeres óránkénti sebességgel száguldott a horvát csodagyerek, Mate Rimac legújabb hiperautója, a Nevera. Az 1888 lóerős kocsi ezzel rekordot állított fel, és elnyerte a világ leggyorsabb szériagyártású elektromos autójának címét.  

Fotó: Damir Sencar / AFP

A nemzetközi sajtóban gyakran horvát Elon Muskként emlegetett Mate Rimac sztorija 2009-ben kezdődött. A fiatal, akkor még 24 éves elektrotechnikus, akit munkájában Nikola Tesla inspirál leginkább, ekkor építette meg első elektromos autóját. Az ifjú feltaláló az évek során a világon egyedülálló technológiát fejlesztett ki, ezzel pedig rövid idő alatt látványos eredményeket ért el. 

Elektromos motorjai ugyanis rendkívül nagy teljesítményt adnak le nagyon rövid idő alatt, mindezt minden más villanyautónál energiatakarékosabban. A forradalmi ötleteire alapozva 

Mate az évek során több autó-prototípust is legyártott, de a valódi áttörést a Nevera hozta számára. 

A 2018-ban C2 néven bemutatott 1888 lóerős kocsi minden várakozást felülmúlt. A 2021 tavaszától sorozatgyártásban készülő hiperautó tavaly nyáron egy teszt során mindössze 1,9 másodperc alatt gyorsult nulláról százra, ezzel pedig megdöntötte az addigi világrekordot. A horvát feltaláló ezzel nem elégedett meg, ezért a Neverát elvitték néhány próbakörre a Bugatti tesztpályáján. Az eredmény egy újabb világrekord lett. 

A horvát autó 412 km/h sebességet ért el, ezzel pedig ez lett a leggyorsabb szériagyártású elektromos kocsi a földön. 

Nem véletlen választás a Bugatti tesztpálya

Croatia opens controversial Peljesa c Bridge DUBROVNIK, CROATIA - JULY 26: The first model of the country's hypercar manufacturer Rimac's "Nevera" named model supercar is displayed during the opening ceremony of Peljesac Bridge in Dubrovnik, Croatia on July 26, 2022. Croatia officially inaugurated the Peljesac Bridge, which was built to connect its northern and southern portions separated by a narrow strip of land belonging to Bosnia-Herzegovina. Samır Jordamovıc / Anadolu Agency (Photo by Samır Jordamovıc / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP)
Fotó: Samar Jordamovac / AFP

Mate Rimac nem véletlenül a Bugatti pályáján tesztelte a csúcsautóját, a horvát csodagyerek ugyanis másfél éve a Bugatti többségi tulajdonosa. Az eredetileg a Volkswagen csoport tulajdonába tartozó francia szupersportkocsi-márka részvényeinek 55 százalékát a feltaláló a Rimac Automobili részvényeinek 49 százalékáért cserébe kapta meg. Az üzletből mindkét fél profitált, mert így a Volkswagen hozzáfért Rimac technológiájához, a horvát fél pedig megkaparintotta a Bugatti gyártási és tesztelési kapacitásait. 

Ennek ellenére a Neverát továbbra is Zágrábban gyártják, és a tervek szerint ez a jövőben sem változik. 

A horvát főváros közelében épül ugyanis a 200 ezer négyzetméteres Rimac Campus. Ha elkészül, ide költöztetik a Nevera gyártását, de az üzem nemcsak gyártósorként, hanem oktatóközpontként is funkcionál. Mate Rimacnak ugyanis eltökélt szándéka egy saját szakértői mérnökgárda kinevelése. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a Bugattit elhanyagolná. A tervek szerint a jelenlegi kifutó Bugatti-modell, a Mistral után a francia márkát átalakítják, és 2025-től teljesen elektromos autókat gyártanak.