Nyugalom! Lesz sör a katari focivébén
A változás első jelei már az év elején megmutatkoztak: a konzervatív muszlim állam egyetlen alkoholforgalmazója, a Qatar Distribution Company székházán óriási Budweiser-plakát jelent meg, rajta Lionel Messivel. Aztán egyre több dohai bárban és étteremben jelentek meg a vébé hivatalos szponzora, a Budweiser sörcsapjai.

A Budweiser márka tulajdonosa, a belga-brazil Anheuser-Busch InBev a szigorú katari szabályozás keretei között lavírozik – többnyire csendben. Egy időben még annak a veszélye is fennállt, hogy a hatóságok teljes egészében megtiltják a rendezvény alatt az alkoholfogyasztást, végül ez a veszély szerencsésen elhárult. A vébé hivatalos sörszállítója arra számít, hogy a november 20-án kezdődő esemény alatt több folyékony kenyér fogy majd az országban, mint máskor egy év alatt összesen – mondta a Bloombergnek Peter Kraemer, az AB InBev ellátási igazgatója.

A hagyományosan alkoholellenes térségben nincs sörfőzdéje a nagyvállalatnak, így tengeri szállítással érkeznek – október vége óta – a hűtőházakba a sörszállítmányok. A régióban még novemberben is 30-35 fok van, így a hűtés kulcsfontosságú az ellátás szempontjából. A sörcsapokhoz éjszaka szállítják ki a hordókat. Inni a bárokban és az éttermekben, valamint a kijelölt szurkolói zónákban lehet.
Katarban ugyan nem tilos az alkoholfogyasztás, ám erősen korlátozott.
Sört, bort és töményet számos étteremben és a jobb szállodákban is lehet kapni – meglehetősen drágán. Egy pint (kb. 4,7 deciliter) sör 45-55 katari riálba, átszámítva 5-5,5 ezer forintba kerül. Az alkohol előnyös a turizmus szempontjából, például a teljesen „száraz” Szaúd-Arábiával szemben, ám a korlátozások miatt nem éri el a „bűnös” Dubai vonzerejét.
A külföldi munkaadók, az ott dolgozók 3 ezer riálért (kb. 33 ezer forintért) igényelhetnek engedélyt arra, hogy alkoholos italokat vásároljanak a Qatar Distribution Companytól, amely egyébként a helyi légitársaság, a Qatar Airways leányvállalata.
Kiskereskedelmi forgalomban egy tálca Budweiser (20 darab 3,3 deciliteres üveg) 188 riálba, majdnem 21 ezer forintba kerül.

Fotó: AFP
Aki közterületen, nyilvános helyen részegeskedik, súlyos büntetésre számíthat, hat hónapig terjedő börtönbüntetéssel és 3 ezer riál (32 ezer forint) pénzbírsággal sújthatják. Valójában a fehérgalléros külföldiek teljes lelki nyugalommal ihatják le magukat a hotelek bárjaiban és a drága éttermekben. Gyakran látni tradicionális viseletben imbolygó helyieket, de a Bloomberg által megkérdezett pultosok beszámolói szerint helyi öltözékben betérő nőket nem szolgálnak ki alkohollal.

Fotó: Anadolu Agency
Könnyen lehet azonban, hogy a focivébé jócskán megváltoztatja ezt az óvatos távolságtartás alapján kialakult gyakorlatot. Külföldi diplomaták már előre aggódnak, hogy miként reagálnak a hatóságok, ha részeg szurkolók csapatostul árasztják el az utcákat. A katari hatóságok kezdetben azt az álláspontot képviselték a FIFA-val szemben, hogy a vébé teljesen alkoholmentes legyen. Később azonban visszakoztak. Kompromisszumként elfogadták, hogy
a stadionok körüli kijelölt övezetekben a meccs előtt három órával és utána egy órával lehessen alkoholt kapni – a stadionokon belül azonban tilos az ivás.
A repülőtereken az érkezéskor végrehajtott biztonsági ellenőrzés során nagyon szigorúan veszik majd, hogy a szurkolók ne hozzanak be alkoholos italt – erre külön felhívták a figyelmet a hatóságok.