Az Egyesült Államok milliárdosainak vagyona összesen 660 milliárd dollárral (mintegy 264 ezermilliárd forint) csökkent 2022-ben – olvasható a Forbes összegzésében, amely szerint a világ leggazdagabb emberei összesen több mint 2000 milliárd dollárt veszítettek ebben az évben.

Twitter Introduces New Official Badge For Users For Free
Fotó: STR

A pénzügyi magazin összesítése szerint az év vesztese  

akinek a cégeiben megtestesülő vagyona 115 milliárd dollárral zsugorodott, jórészt a tőzsdei árfolyamok csökkenése miatt.

A Tesla, a SpaceX és két hónapja a Twitter tulajdonosa elveszítette a világ leggazdagabb embere pozíciót, de 139 milliárd dolláros vagyonával változatlanul a leggazdagabb amerikai. Az amerikai milliárdosok listáján második helyen szereplő Jeff Bezos, az Amazon internetes kereskedőcég alapító-elnöke 80 milliárd dolláros veszteséget volt kénytelen elkönyvelni az idén, és a december 27-i adatok szerint vagyona 106 milliárd dollár volt.

A veszteséglista harmadik helyén áll Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója, a közösségi médium anyavállalata, a Meta vezérigazgatója, aki vagyonának csaknem kétharmadát veszítette el, amelynek 78 milliárd dollárral, 42 milliárdra csökkent az értéke, ezzel a leggazdagabb amerikaiak listáján is visszacsúszott. 

A Google társalapítója, Larry Page 40 milliárdos veszteség után 76 milliárd dollárral rendelkezik, míg Phil Knight, a Nike sportszergyártó cég elnöke 18 milliárd dollárral lett szegényebb, így 45 milliárd dolláros vagyona volt december 27-én. Ezzel mindketten Mark Zuckerberg elé kerültek a leggazdagabb amerikaiak Forbes által jegyzett ranglistáján.