BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hamarosan megszabadul orosz leányától a Henkel

A vállalat még áprilisban jelentette be, hogy kivonul az országból.

A német kozmetikai és háztartási vegyiárukat gyártó Henkel elkezdte a vállalat oroszországi részlegének az eladását, és végleg kivonulna az Ukrajna ellen folytatott háború miatt – írta a Reuters.

henkel
Fotó: Shutterstock

Elkezdtük az értékesítési folyamatot. A vállalat célja, hogy hamarosan be is fejezzük az oroszországi részlegének eladását, már sikeresen leszűkítettük a komoly potenciális vevők listáját, miután kezdetben sokan érdeklődésüket fejezték ki

– mondta Simone Bagel-Trah, a felügyelőbizottság vezetője.

A Henkel emellett közölte, hogy az eladás előkészítéseként az orosz üzlet kivált a cégből. Bár érkeztek javaslatok két független részleg kialakítására, Bagel-Trah ezeket elutasította, mivel szerint az átmeneti helyzetben is előnyös a jelenlegi struktúra.

Az oroszországi helyzet mellett a vállalatot a kínai fejlemények is aggasztják. Bár a Henkel ott is aktív akar maradni, azt is biztosítani szeretné, hogy egy „vészhelyzet” esetén a szellemi tulajdon, az ipari titkok és a cég informatikai rendszere ne kerüljenek veszélybe.

A vegyipari és fogyasztási cikkeket gyártó vállalat idén, az ukrajnai orosz invázió után jelentette be a kivonulást. Más német cégekhez hasonlóan a Henkel is csak lassan tud hátat fordítani az országnak. Míg a Metro, BMW és a Bayer folyamatosan csökkenti jelenlétét, addig a Continental, a Lieberr és a B. Braun az erős köznyomás ellenére is nyitva tartja kapuit.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.