A japán kormány arra kérte az ország meghatározó biztosítóit, hogy továbbra is biztosítsák az orosz vizekről érkező tengeri cseppfolyósítottföldgáz- (LNG) szállítmányokat – közölte kedden a tokiói ipari minisztérium egyik magas rangú tisztviselője.

Sakhalin Energy Investment Co.'s Sakhalin-2 LNG storage tank
Fotó: Bloomberg

Az illetékes kormányzati szervek a japán biztosítási szövetségnek küldött levélben fogalmazták meg a kérést. Tokió biztosítani akarja ugyanis, hogy Japán továbbra is importálhasson orosz LNG-t a Szahalin-2 projekt keretében – mondta a tisztviselő a Reutersnek.

Három japán biztosítótársaság, amelyek egy korábbi közlemény szerint januártól leállítják az ukrajnai háborúval kapcsolatos kockázatok tengeri biztosítását, meg is kezdte a tárgyalásokat a viszontbiztosítókkal az újraindításról – jelentették be hétfőn.

Eközben Japán a Bloomberg szerint arról kötött megállapodást az amerikai Venture Globallal, hogy húsz éven keresztül évi 1 millió tonna LNG -t vásárol a cég louisianai CP2 exportprojektje keretében. A CP2 építése a Venture Global szerint jövőre kezdődik.

Több japán vállalat, köztük a Mitsui és az Itochu – az utóbbi az ország vezető áramtermelője –, valamint a Jera Co. pedig Ománnal kötött megállapodást további évi mintegy 2 millió tonna LNG átvételére, 2025-től tíz éven át – közölték kedden.

Az új megállapodások változást jelentenek a japán LNG-importőrök politikájában, amelyek korábban kerülték a hosszú távú szerződéseket, mivel arra számítottak, hogy a tisztább energiaforrásokra való áttérés még ebben az évtizedben csökkenteni fogja a földgáz iránti keresletet és ezzel együtt az árakat is. A vállalatok ezért egyre inkább az azonnali piacon kötött rövid távú ügyletekre támaszkodtak az LNG-ellátás biztosítása érdekében. 

A Bloomberg által nyilvánosságra hozott megállapodások most a biztonságra törekvés jegyében fordulatot jelentenek abban is, hogy ismét a hosszú távú szerződések kerültek előtérbe.