BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

Befagyasztják a kgfb-kötvények árát Romániában – Az állam is beszállhat a biztosítási piacba

A bukaresti pénzügyi felügyelet magyar tagja szerint a csődbe ment Euroins a lehető legalacsonyabb áron árulta a kötvényeket, ami üzletileg fenntarthatatlan, a jelenlegi helyzet pedig megköveteli az ideiglenes árplafon bevezetését.

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díjak befagyasztására készül a román kormány az ágazatot alapjaiban megrengető cégcsőd nyomán, sőt arra is kilátás van, hogy az állam is beszálljon a több sebből vérző biztosítási piacba. A széles körű intézkedésre amiatt van szükség, mert – mint arról beszámoltunk – a bukaresti pénzügyi felügyelet (ASF) a múlt héten megvonta a piacvezető Euroins Romania biztosítótársaság működési engedélyét, megállapította a cég fizetésképtelenségét, és csődeljárást kezdeményezett ellene. A 2,5 millió ügyféllel rendelkező társaság és az állami hatóság közötti összetűzés ezzel még nem zárult le, az Euroins bolgár tulajdonosa, az Eurohold ugyanis bejelentette, bíróságon támadja meg az ellene foganatosított, alaptalannak tartott intézkedést, érvelése szerint ugyanis hitelképes.

 

A bukaresti pénzügyminisztérium által kidolgozott javaslat értelmében 

a kormányhatározat életbelépésétől számított hat hónapig a biztosítótársaságoknak a 2022. március 1-jén érvényes kgfb-díjakat kell alkalmazniuk. A tervezet azt is előírja, hogy ha a 2023. március 1-jén érvényes díj alacsonyabb az egy évvel korábbinál, az alacsonyabb díjszabást kell alkalmazni. 

A határozattervezet hat hónapos időszakra a bruttó díjbevétel 8 százalékában maximálja a brókerek közvetítői jutalékát. A megszabottnál magasabb biztosítási díjak alkalmazása szabálysértésnek minősül, és ezer lejtől (1 lej 79 forint) ötvenezer lejig terjedő bírsággal büntetendő.

Sok a kritika 

A kialakult helyzet miatt rengeteg bírálat éri a biztosítási ágazatért is felelős pénzügyi felügyeletet, hiszen az elmúlt nyolc évben összesen öt biztosítótársaság ment csődbe (ebből négy piacvezető volt), a kötvények – többek között ennek nyomán – folyamatosan drágultak.

Ellenzéki pártok egyenesen alkalmatlansággal, sőt bűnrészességgel vádolják az ASF illetékeseit, akik szerintük hagyták, hogy az Euroins értéktelen papírt áruljon kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás gyanánt.
Az állami hatóság vezetőtanácsának egyetlen magyar tagja azonban úgy véli, a felügyelet elvégezte a dolgát, előírta a feltőkésítési tervet, módosításokat sürgetett a cég működése terén, ám a tulajdonos nem állt elő a szükséges 2,19 milliárd lejjel, és nem utasította a menedzsmentet arra, hogy változtasson az üzletpolitikán. Birtalan József lapunknak elmondta, a bajok részben onnan eredtek, hogy 

az Euroins – akárcsak a 2021-ben bebukott City Insurance – üzleti forgalma, bevételei 95 százaléka egyetlen pilléren, a kgfb-n nyugodott. 

Ráadásul mindkét társaság hatalmas, 30 százalékos piaci részesedésre tett szert a romániai kgfb-piacon, amivel szemben a felügyeletnek nem állt módjában fellépni az európai uniós direktívák miatt.
Azért sem korlátozhatták a hasonló piaci részesedéseket, mert miközben Nagy-Britanniában 230, Németországban több mint 300, Lengyelországban pedig 35 biztosító árul kgfb-kötvényt, Romániában mindössze nyolc cég. 

Azt is látni kell, hogy a később csődbe ment társaságok a legalacsony áron árulták a kötvényeket, márpedig ez az üzleti modell fenntarthatatlan, mert amikor tőkeigény merül fel, akkor a tulajdonos vagy hozza otthonról a pénzt, és beruház, meghitelezi a cégét, vagy egyszerűen megomlik. Tehát rossz üzleti modellel állunk szemben

– állapította meg Birtalan József. A romániai felügyelet vezetőségi tagja hozzáfűzte, bár nem beavatkozáspárti, a helyzet szerinte megköveteli az ideiglenes árplafon bevezetését, hogy ne keletkezzenek további feszültségek a piacon. Az árak ideiglenes befagyasztása valószínűleg elriasztja a társaságokat attól, hogy beszálljanak a romániai kgfb-piacba, szerinte azonban most a kisebbik rosszat kell választani, mert a lakosság nem bír el még nagyobb többletterhet.

Az ASF korábban amiatt is támadások kereszttüzébe került, hogy március elején a fél évvel korábbi szinthez viszonyítva 10-20 százalékkal magasabb kgfb-referenciaárakat tett közzé. Birtalan József szerint azonban az ASF-nek az uniós jogszabályok miatt nem áll jogában meghatározni az árakat, csupán irányadó árakat közöl, amelyek azt mutatják, kategóriánként mennyi kellene legyen most egy ideális biztosítási díj. Hozzátette, tavaly ezek a referenciaárak azért mutattak növekedést, mert rohamosan emelkedett Romániában a minimálbér, az alkatrészek ára, a szervizóradíjak. Hozzá hasonlóan egyébként Nicu Marcu, a felügyelet elnöke is úgy vélekedett, nem fognak nőni a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjak az Euroins csődje miatt. Marcu azzal nyugtatta a lakosságot, hogy a biztosítási garanciaalapnak (FGA) lesz elegendő pénze a bolgár tulajdonú társaság csődje által érintettek kárigényének maradéktalan rendezésére.

Közben Nicolae Ciuca miniszterelnök bejelentette, támogatja egy állami biztosítótársaság létrehozását, azzal a kikötéssel, hogy kgfb-kötvényeket is kössön. A liberális kormányfő közölte, tárgyalt már ennek ügyében az ASF, valamint az állami tulajdonban lévő CEC Bank illetékeseivel, és az a megoldás körvonalazódik, hogy új társaságot alapítanak, vagy felvásárolnak egy már meglévő céget. Ez a folyamat legkevesebb három hónapot vesz igénybe.

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.