BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Felére zuhanhatott a Twitter értéke

Elon Musk bevenné a tulajdonosok közzé a Twitter alkalmazottait. A cégvezető részvényekkel ösztönözné a munkavállalók elhivatottságát.

Kevesebb mint a felét érheti a Twitter, mint amikor azt ősszel felvásárolta Elon Musk – legalábbis erre következtetett a The Wall Street Journal azokból az e-mailekből, amik a birtokába jutottak.

Elon Musk - Twitter Illustration
Elon Musk hétvégén közölte a Twitter dolgozóival, hogy részvénytámogatást ad nekik.
Fotó: AFP

A Twitter a hétvégén közölte a dolgozókkal, hogy hat hónap múlva részvénytámogatást juttat számukra, aminek egy részét egy év elteltével válthatják pénzre. A közösségi-médiaoldal a részvényjuttatást nem először használná, mivel azzal a volt alkalmazottakat rendszerint megkínálta. Sőt, ez a módszer a technológiai vállalatoknál népszerű módja a tehetségek bevonzásának.

Musk e-mailjéből kiderül, hogy a vállalatot nagyjából 20 milliárd dollárra értékelték fel. Ez az összeg kevesebb mint a fele annak a 44 milliárd dolláros árnak, amennyiért a milliárdos tavaly megvásárolta a vállalatot.

Elon Musk decemberi közlése szerint a vállalat alkalmazotti létszáma a 2021-es 7500-ról nagyjából 2 ezer főre csökkent. Azt egyelőre nem tudni, hogy közülük hányan kaphatnak részvényt.

Musk a munkatársaknak küldött üzenetében a vállalat optimista jövőjét vázolta fel: szerinte

a cég értéke meghaladhatja majd a 250 milliárd dollárt is.

Ehhez azonban kihívásokkal teli út vezet. Mint írta, első lépésként gyorsan átalakítják a vállalat struktúráját, hogy a cég ne menjen csődbe.

A cégvezető még novemberben arról tájékoztatta a munkatársait, hogy a Twitter hasonló keretek közt kínál részvényeket nekik mint a SpaceX, Elon Musk rakéta- és műholdvállalata, ami a tulajdonosi részesedést használja az alkalmazottak bevonzására és fizetésére.

Mivel a SpaceX magántulajdonban van, az eladható részvényeket birtokló alkalmazottak nem találhatnak rájuk vevőt, csak magát a vállalatot. A SpaceX rendszeresen felkéri a jelenlegi és a korábbi alkalmazottakat, hogy ha szeretnék, adják el részvényeiket. A vállalat meghatározza az eladható részvények összértékét, így nem garantált, hogy aki készpénzre akarja váltani a részvényeit, az meg is tudja tenni, vagy el tudja adni az összes részvényt, amit szeretne – írta meg a WSJ.

A részvényeket másra is használja Elon Musk, mégpedig az adósságainak kiváltására: új Twitter-részvények kibocsátásával törlesztené a cég megvásárlására felvett 13 milliárd dolláros hitelei egy részét.

Elon Musk utasítására kakival válaszolt szerkesztőségünknek a Twitter

A milliárdos üzletember újabb egyedi ötlete, hogy minden sajtómegkeresésre ürülékes emojival válaszolnak.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.