BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kiderült, hogy mi történt Ferenc pápával

Kórházba szállították Ferenc pápát szerdán, és estére az is kiderült, hogy miért. A vizsgálatok szerint az egyházfőnél légúti gyulladást találtak, emiatt napokra az egészségügyi intézményben marad.

Légúti panaszokkal szállították kórházba Ferenc pápát szerdán, miután az elmúlt napokban légzési nehézségeket tapasztalt – jelentette be Matteo Bruni szóvivő szerda késő esti közleményében.

Ferenc pápa Gemelli-kórház előtti szobrához virágokat és mécseseket helyeztek a hívek.
Fotó: AFP

Bruni biztosított arról, hogy

a 86 éves egyházfő nem covidos.

A pápa ugyanabban a római Agostino Gemelli-kórházban fekszik, ahol 2021 júliusában eltávolítottak 33 centimétert a vastagbeléből.

A vatikáni vezető betegsége kérdésessé teszi, hogy a virágvasárnappal kezdődő húsvéti nagyhét eseményein részt tud-e venni. A húsvét a katolikusok legnagyobb ünnepe.

Ferenc pápát szerda délután szállították kórházba. A hívek, amint megtudták a hírt, jókívánságokkal és virágokkal kívántak jobbulást az egyházfőnek, aki meghatódott a kedves gesztusokon. Az esti közlemény szerint a pápánál a vizsgálatok légúti gyulladást mutattak ki, amely néhány napos orvosi kezelést igényel. 

Ferenc egyik tüdőlebenyének egy részét fiatal korában légúti fertőzés következtében eltávolították, emiatt gyakran suttogva beszél. A koronavírus-járvány legrosszabb időszakát pedig úgy vészelte át, hogy a közlések szerint sosem volt pozitív a tesztje – emlékeztetett a CNBC.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.