A háború új dimenziója: beindult a harc a tenger alatti kábelekért
Az Északi Áramlat négy vezetékéből hármat hosszú szakaszon feltépő, 2022. szeptember végi Balti-tengeri vízalatti robbantások nyitották meg az Ukrajna-konfliktus új dimenzióját: a tenger alatti stratégiai fontosságú eszközök sebezhetőségének felismerését, a kábelek elleni nyílt háborút. A problémát olyan súlyosnak ítélik, hogy a G7 (a nyugati világ hét vezető ipari állama) digitális kommunikációért, fejlesztésért felelős minisztereinek minapi, Japánban tartott találkozóján is vezető témaként szerepelt .
A G7-ek arra számítanak, hogy az Északi Áramlat 1-esés , 2-es vezetékpárosa elleni robbantássorozat csak a bevezetője volt az Oroszország (és vélhetően Kína), kontra a Nyugat (EU és a NATO) szembenállás új szakaszának. Hírek röppentek fel, hogy a Fekete-tengeren az Oroszországot és Törökországot összekötő két, földgázt szálló csővezeték-rendszer (a Kék Áramlat és a Török Áramlat) is bizonyos erők célkeresztjébe került.
Titkos nyomvonal
A Facebook és a Microsoft 2018-ban közös vállalkozásban helyezte működésbe az Atlanti-óceán fenekén húzódó, üvegszálas Marea távközlési kábelt, amely mintegy 10 centiméteres átmérőjével gigászi adatmennyiség továbbítására vált alkalmassá. A spanyol Telefonica egyik leányvállalata, a Telxius végezte és koordinálta a technikai telepítést. A Marea nyolc üvegszál-kábelpárosa egy időben 160 terabit adatmennyiséget továbbít. Ez megfelel 71 millió nagy felbontású (HD) videófilm adathalmaza egyidejű továbbításának a 6600 kilométeres kábelen, amelynek pontos útvonala a legszigorúbban őrzött titkok közé tartozik. Két végpontja nagyjából ismert, az amerikai Virginia állam területéről indul és a spanyolországi Bilbao körzetében éri el az európai partokat.
Az Európa és Amerika között a tengeralatti kábelen folyó adatcsere jelentősége folyamatosan nő. A bilbaoi európai végállomáson elosztórendszer működik, amelyből legalább két kábel indul tovább. Az egyik Észak-Afrika, a másik a Közel-Kelet felé.
A Marea kábel már 55 százalékkal nagyobb adatforgalmat bonyolít le, mint a csendes-óceáni hasonló kábelek és 40 százalékkal több adatot továbbít, mint Amerika (Észak-Amerika) és Latin Amerika között működő kábelrendszer.
Különös kettősség, egyfajta egyensúly létezik ehhez kapcsolódóan a világban. Míg korábban Oroszország jelentős részben szárazföldi és tengeri csővezeték hálózatokkal szállította vevőinek a földgázt és a kőolajat, addig a Nyugat a tengeralatti stratégiai összeköttetést (internet, katonai csatornák) főként a polgári és katonai távközlési kábelekkel oldotta meg.
Jön a Poszeidón
Eddig a katonai nagyhatalmak fizikailag nem bántották egymás tengeralatti távközlési kábeleit – legfeljebb megcsapolták, lehallgatták azokat. Oroszország még a szovjet időkben elkezdte a különleges tenger alatti robot-tengeralattjárók fejlesztését. Ezek egyik feladata a nyugati, amerikai kábelek pontos vonalának felderítése, azok lehallgatása, adott esetben fizikai megsemmisítése volt. Ezelőtt jó negyedszázaddal, amikor általánossá vált a nyugati haditengerészek rémálma, az Akula-osztályú, negyedik generációs, rendkívül csendes, emiatt nehezen felfedezhető orosz atomtengeralattjárók bevetése,
Moszkva különleges érdeklődést mutatott a norvégiai partok mentén húzódó tengeralatti NATO-kábelek iránt.
Az Akulák kis méretű, ember nélküli robottengeralattjárókat hordoztak, amelyek alkalmasak voltak a kábelek megfigyelésére, adott esetben elmetszésére. Ezekből a robottengeralattjárókból fejlesztették ki a Status-6 nyugati kódnevű, Poszeidónként ismert, nagy erejű, többfokozatú termonukleáris bombát hordozó eszközöket, amelyek a nagy nyugati kikötők előtt felrobbantanák a bombát, és a lökéshullám egész városokat, partszakaszokat tarolna le – együtt a vízalatti kábelekkel, jelerősítő berendezésekkel.
A másik oldal sem tétlenkedett. Talán az egyik legismertebb amerikai kábellehallgatási akciót 1971-ben hajtották végre. Az Ivy Bells kódnevű, a CIA és az NSA közösen végrehajtott vállalkozását az Ohotszki-tengeren hajtották végre. A cél: a Kamcsatka félsziget és a szovjet csendes-óceáni flotta-központ, Vlagyivosztok között húzódó katonai távközlési kábel lehallgatása egy olyan technológiával, amely nem sértette meg a kábel fizikai rétegeit (akkoriban még nem léteztek az üvegszálas kábelek, amelyeket nehezebb lehallgatni).
Ahogy jelenleg a világban a dolgok állnak: küszöbön áll a víz alatti kábelháború elindítása. Ebben a technikailag-technológiailag fejlettebb Nyugat a sebezhetőbb fél.
Ha az orosz robotok átvágják az Atlanti-óceán mélyén a karvastagságú Marea kábelt, leállhatnak a nyugati pénzintézetek, tőzsdék, megbénulhat a gazdasági élet.
Nem beszélve az internet kieséséről, ami jó néhány nyugati hadsereg működésének, távközlésének az alapjai. Ugyan át lehet állni a műholdalapú rendszerre, de az sem kevésbé sebezhető, emellett sokkal lassúbb, drágább és bonyolultabb.
A világon lefektetett kommunikációs tengeralatti kábelek – összesen mintegy 400 ilyen rendszert ismernek – hossza meghaladja az 1,2 millió kilométert. A leghosszabb ilyen kábelrendszer, a 2Africa, összesen 45 ezer kilométer hosszú, és Európát köti össze Afrikával és Ázsiával. Jövőre válik teljes mértékben üzemképessé. Hatalmas üzlet rejlik a tengeralatti üvegszálas kábelrendszerekben, amelyek a globális (nyugati) adatforgalom csaknem 100 százalékát bonyolítják le. Nyolcszor olyan gyorsak, mint az űrben keringő kommunikációs mesterséges hold-rendszerek. A következő három évben mintegy 300 ezer kilométernyi új kábelt fektetnek le a tengerfenéken. Ez a beruházás több mint 8,8 milliárd dollárba kerül. A legmodernebb mélytengeri kábelek mindössze 25 milliméteres átmérőjűek. Egy kilométernyi ilyen kábel súlya mindössze másfél tonna. A tengeralatti kábelek jelentős részét a nagy nemzetközi adatforgalmazók (Google, Facebook) fektetik le, finanszírozzák. A Google 2021-ben bejelentette, hogy Amerika keleti partjaitól Argentínáig húzzák ki a világ egyik leghosszabb kábelét, amely a Google-termékeket (Search, Gmail, YouTube, Google Cloud) továbbítja. |
Vadásztak rájuk, aztán lassan beszivárgott Amerikába a nagy ellenfél: Trump már kezd rászokni – „Imádom ezt, hadd jöjjenek!"
