BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Ryanair milliárdokat tervez befektetni Ukrajnába a háború után

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az Ukrajna elleni orosz háborút megelőzően a Ryanair volt a második legnagyobb légitársaság, a háború után pedig befektetne az ország légi közlekedésének újjáépítésébe.

Európa legnagyobb diszkont-légitársasága, a Ryanair hárommilliárd dollárt (1000 milliárd forint) tervez befektetni Ukrajna légi közlekedésének újjáépítésébe a háború után, illetve azt követően, hogy az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) biztonságosnak ítéli az ország légterét – jelentette be Michael O’Leary vezérigazgató Kijevben. Az ír légitársaság vezetője ígéretet tett arra is, hogy a háború végével gyorsan újraindítják majd a légijáratokat.

 

Ukrán kormányzati tisztségviselőkkel tartott megbeszélésén O’Leary közölte, hogy a Ryanair nyolc héttel a légtér megnyitását követően újraindítja járatait. Bejelentette: Kijev, Lemberg (Lviv) és Odessza repülőterein mintegy 30 repülőgépet állomásoztatnak majd, heti több száz járatot kínálva az Európai Unió tagországaiba, 20 fővárosba. A vállalat tájékoztatása szerint új, Boeing 737 MAX típusú utasszállítókról van szó, amelyek összértéke meghaladja a hárommilliárd dollárt.

A Ryanair-vezérigazgató azon elképzeléséről is beszélt, hogy öt éven belül a kezdeti ötmillióról tízmillióra emelik az évi utasszámot az országban, ahol az Ukrajna elleni orosz háborút megelőzően a Ryanair volt a második legnagyobb légitársaság. O’Leary hozzátette, hogy Herszon és Harkiv repülőtereire is visszatérnek, amint az infrastruktúrát sikerül helyreállítani. A vállalat közleményében tudatta, hogy a Ryanair menedzserei megbeszélést tartottak Olekszandr Kubrakov helyreállításért felelős miniszterelnök-helyettessel is.

A tájékoztatás szerint Olekszij Dubrevszkij, a boriszpili nemzetközi repülőtér vezetőjének meghívására megvitatták az ország főbb légikikötőinek helyzetét. A Ryanair szakemberei szemrevételezték egyebek között a terminálok állapotát, a csomagkiadás rendszerét, az utasregisztrációt, a beszállókapukat és a biztonsági ellenőrző pontokat. A cég kész újraindítani a napi belföldi járatokat is Kijev, Lemberg és Odessza között, ahogy ismét működőképesek lesznek a repülőterek.

A Ryanair üzent a magyar utasoknak: ilyen még nem történt a fapados történetében

A Ryanair mától árulja a jegyeket az október végétől március elejéig tartó téli szezonra, a magyarok még soha ennyi lehetőség közül nem válogathattak az ír fapados kínálatából. A jegyárak 11 999 forinttól kezdődnek, a vállalat pedig természetesen azt állítja, hogy ezek a legolcsóbbak Európában.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.